Halkan suttogott valamit a szellő,
Fák leveleit zörögte fülembe.
Csendben dúdolta szavait a fáknak,
Hogy látták őt, hogy látták őt.
Azt zúgták, hogy kiment a kastély elé,
Leült az alvó fűre, virágok közé.
Azt mondták, hogy elfeküdt a lombok alatt,
És rólam álmodott, és rólam álmodott.
Rólam álmodott szavait ellopták a csillagok,
S mikor a fák oly hevesen beszéltek hozzám,
Elragyogtak minden szelíd, szerelmes szót,
Mit ajkain kiejtett, mit kiejtett.
Halkan suttogta falevelek zörgését a szél,
Csendben dúdolta hogy még ott van, még él,
Kimentem hát én is alvó fűszálak közé,
De csak a távolból néztem azt,
Hogy egy szerelmes férfi a csillagokhoz beszél.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése