Kielégíthetetlenség
Valahányszor meglátom a közös
videónkat, rettenetes harag fog el, hogy miért? Miért kísért újra meg újra ez a
kegyetlen istennő?
A forgatásra szándékosan
kövér pasit kerestek, hogy kiemeljék, mennyire csodálatos, selymes, könnyed és
édes mellettem. És én imádtam őt. Mindig direkt elrontottam a jelenetet, csak
hogy még egyszer belekóstolhassak abba az utánozhatatlan ízébe. Nyaltam-faltam,
majd megettem őt a kamerák előtt.
Tudtam, hogy nélküle soha
többé nem tudnék élni, ezért mindent megtettem, hogy ismét a birtokomba
vehessem. Csakhogy forgatáson kívül fizetnem kellett érte. Már régen
elköltöttem az összes pénzt, amit a videóért kaptam, sőt a hétköznapi munkával
megkeresett fizetésem is vészesen fogyott, de nem érdekelt. Egyedül az
számított, hogy vele lehessek, és érezhessem a számban az ízét.
A rabjává váltam. Munka után
hazamentem, leültem vele a kanapéra, az ölembe vettem, és addig kényeztettük
egymást, míg teljesen elfáradtam, ő pedig üres tekintettel hanyatlott a
párnákra. Magamhoz öleltem a kis testét, és simogattam, míg el nem aludtam.
A kórházban tértem magamhoz. Mit
tett velem ez a nőszemély? Nem emlékszem semmire. Az orvos szigorúan nézett
rám: „Nem szabad ekkora kanállal falni az élvezeteket, fiam! Maga még nagyon fiatal,
ne tegye tönkre magát szándékosan!”
Egy hétig infúzión éltem,
gyógyszereket tömtek belém. A barátaim meg akartak fojtani. Mindenki le akart
beszélni róla. De én akkor is szeretem őt! Sosem fogok lemondani róla!
Amint kiszabadultam, ismét
sikerült találkoznom vele. Egy szupermarketben kínálta gyönyörű kis testét, és
elfogott a féltékenység, mikor egy másik férfi közeledett felé. Gyorsan
odarohantam, és a karomba kaptam. Ő az enyém! Csakis az enyém!
Nem bírtam megvárni, míg
hazaérünk: már az udvaron elkezdtem vetkőztetni őt, aztán lezuhantunk a
szőnyegre, és minden ujjamat felhasználva nyaltam-faltam őt megint. Hát létezik
ennél fantasztikusabb érzés? Kötve hiszem! Száz meg száz hozzá hasonló teremtés
közül választhattam volna, de én tudtam, hogy ő az igazi. Akkor is, ha a
legdrágább, ha én hófehér vagyok, ő meg csokibarna, sőt az sem érdekelt, hogy
fizetnem kell érte. Az a túláradó életenergia, ami belőle árad, semmihez sem
hasonlítható. Ő adja meg a mindennapi erőmet. Ő az életem, a szerelmem, akiért
érdemes felkelni reggel, és akivel minden este együtt akarok lefeküdni.
Csakhogy az élet szűkebb
marokkal mér. Megint kórházba kerültem, ezúttal anyám annyira bepánikolt, hogy
egy életre eltiltott tőle, hiába mondtam, hogy felnőtt férfi vagyok, és még egy
közös kisfilmünk is van. Egyre csak azt hajtogatta: „Az a nyavalyás tévé! Bár
sohase ültettelek volna elé!”
Hiába. Nem tudom elfelejteni
őt. Száznegyven kilósan is vágyom rá, akkor is, ha a napjaim meg vannak
számlálva. Nincs semmi, amire jobban vágynék, mint hogy újra a számban
érezhessem az ízét. Mert ezt a mennyei érzést csakis ő tudja nekem megadni. És
bármennyit is kaptam belőle, sosem volt elég. Ha lehetne egy utolsó kívánságom,
azt kérném, hogy még egyszer utoljára látogasson meg engem.
Hogy még jobban
kínozhassanak, bekapcsolják nekem a tévét, amin éppen a közös reklámunkat
vetítik. Észveszejtő, csokibarna színét látva hunyom le a szemem, és még a fülemben
cseng az éneke: „Csupa tej, mogyoró, Nutella! Finom íz, csuda jó, Nutella! Te
leszel az erős Nutella, az energia! A mindennapi erő!”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése