Krencz Nóra: Megszámlálhatatlan I. – A hordozó (2016)

- Áprilisi könyvajánló -

Krencz Nórával a Fiatal Írók Társasága Facebook csoportjában találkoztam először. Sokáig nem beszélgettünk, bár a Büszkeségfalra beküldte az ajánlóját, nekem valahogy mégsem akadt meg a szemem rajta. Aztán egyszer szóba jött, hogy közel lakik a balatoni nyaralónkhoz, és azon viccelődtünk, hogy majd szervezünk egy privát Balaton Soundot. A gondolatot tett követte. Elkezdtünk írogatni egymásnak, és hamarosan össze is hoztunk egy találkozót a Köki Terminál Frei Kávézójában. Akkor láttuk egymást életünkben először, de mintha már ezer éve barátok lennénk, csak úgy dőlt belőlünk a szó.

A Libriben megkerestük a Megszámlálhatatlant, amit ezennel meg is vettem, hogy Nóri rögtön dedikálhassa. Szeretek ilyen módon könyveket venni. Sőt, tulajdonképpen csak ilyen módon szeretek könyveket venni.

Miután befejeztem az Acélszenteket, azonnal nekiálltam. A cím önmagában eléggé nehezen emészthető, és nem azért, mert maga a szó hosszú, hanem mert sokáig nem egyértelmű, hogy mire utal, mit jelent. Trilógia lévén alcímet is kapott, aminek a magyarázata (megsúgom) majdnem a könyv végéig nem fog világossá válni.

Beszéljünk elsőként a műfajról, ami számomra nagy meglepetés volt, mivel a borító alapján azt hittem, valami könnyed, nyári lányregény lesz. Nóri felvilágosított, hogy nem, és amint elkezdtem olvasni, egyértelművé is vált: ez a könyv egy low fantasy. Meghatározásként idézem a Wikipediát:
„Főleg akkor jellemző, ha az író szabad kezet szeretne a mű írásában úgy, hogy a realitások ne kössék meg a történetvezetést. Így például írható olyan középkori témához hasonló történet, amelynek nincs valós helyszíne vagy a történelmi alapja. Ezenfelül némileg felrúghatók a fizika törvényei is, például mágia használattal vagy csodatétellel.”

Tehát adott egy csipetnyi kedves, középkori környezet, ami már-már tündérmesei szinten festi a képeket, illetve adott egy merőkanálnyi varázslat, ami mégis kiemeli a mesék egyszerű világából.

A Megszámlálhatatlan világában mondhatni nincs semmi egyediség. Nem az volt a cél, hogy az író egy új világot teremtsen, sokkal inkább az, hogy a már jól ismert középkori fantasy környezetben létrehozzon egy egyedülálló történetet, egyedülálló mágikus képességű szereplőkkel. Ebben a tekintetben valóban egyedi lett a könyv, mert ilyen misztikummal, ilyen formában eddig még nem találkoztam.

Főhősünk, Fabyen a legtöketlenebb, leginkompetensebb, legszeretnivalóbb fiatal srác, akivel valaha ebben a műfajban találkoztam. Minden fantasyban van egy ilyen szereplő (Zsákos Frodó, Samwell Tarly és társaik), de hogy ezt a karaktert főszerepbe helyezni, na ne! Köpni-nyelni nem tudtam a meglepetéstől. Fabyen annyira szerencsétlen, annyira cicafiú, és annyira nem tud semmit, hogy még Havas Jon is egyetemi docensnek tűnik mellette. Mégis, szinte az első pillanattól fogva imádtam őt, mégpedig a lehengerlő humorú narrációja miatt. A könyv múlt időben és E/1-ben íródott, szóval végigolvashatjuk Fabyen jobbnál jobb beszólásait, belső monológjait és vele együtt továbbra sem értünk semmit.

Meg is ragadnám az alkalmat, hogy idézzem az egyik kedvencemet:

„A lány szeme összeszűkült. Közelebb lépett hozzám, metsző tekintete szinte belém vágott.

- Na ide figyelj, te töketlen! Lehet, hogy nő vagyok, de még mindig az egyetlen kettőnk közül, aki erős.

- Ami a töketlent illeti… talán van bennünk valami közös.”

Megkérdeztem Nórit, miért épp Fabyen lett a főszereplő, hiszen gyakorlatilag nem is róla szól a könyv. Azt felelte: „Kellett valaki, aki kívülállóként nem ismeri a lányok titkait.”

Jöjjenek hát a lányok! Három testvér, Corinna, Shina és Flanna megpróbáltatásairól szól a mű. Olyanok ők, mint a Pindur Pandúrok: hárman vannak, folyton izegnek-mozognak, természetfeletti képességekkel rendelkeznek, harcolnak a gonosz ellen, és állandóan ugratják egymást.

A konfliktus tárgya: az ország gonosz királynője, Ragona valamilyen megmagyarázhatatlan oknál fogva mindenáron meg akarja őket ölni. Ők maguk sem tudják, miért, habár vannak sejtéseik, de ez csak a történet kibontakozása közben fog kiderülni.

Ebbe a sztoriba Fabyen teljesen véletlenül csöppen bele, egyetlen igazán hőshöz méltó tulajdonságának köszönhetően: rettentően kíváncsi, és persze menthetetlenül beleszeret Shinába.

Fokozatosan ismerjük meg a szereplőket, némelyiket megszeretjük, némelyiket megutáljuk, később azonban kiderül, hogy Fabyen sem teljesen haszontalan. A történet közepe felé ugyanis lesz egy hatalmas csavar, ami után hősünk elkezd végre férfiként viselkedni, és aktívan részt venni a cselekményben, nem csak állni, és bámulni Shina ámulatba ejtően kecses kaszabolását. Nem mondom el, mi a fordulat, de azt elárulom, hogy ilyen gyönyörű, szinte már szépirodalmi elbeszélést ritkán olvastam első könyves írótól. Le a kalappal!

Kicsit visszatérek a történet stílusára. A javát Fabyen meséli el; könnyed, néhol szlenges megfogalmazásban, amin én rendkívül meglepődtem. Abszolút nem középkori a szóhasználat, de fiktív világ lévén ez itt egyáltalán nem jelentett problémát, sőt még tetszett is.

Amit viszont egyértelműen hibának tartok, az, hogy amikor nézőpontváltás van, akkor E/3-ban folytatódik a történet. Ha Fabyen épp nincsen ott, akkor az író mesél. Ez sokszor szövegértési problémákat is okozott, mert az egyik bekezdésben még Fabyent olvassuk, a következőben meg teljesen másik szereplő lép a képbe. Vagy végig E/3-ban kellett volna írni, vagy a többi szereplő részeit is E/1-ben. Az utóbbi megoldásra szavazok: jó lett volna, ha a többiek is fókuszba kerülnek. Minden fejezet elé odabiggyeszthette volna, hogy épp ki mesél, és akkor nem keveredünk bele.

A történet erőssége egyértelműen ez a könnyed, humoros és lendületes stílus, illetve a csavaros fordulatok és a mágia. Gyengeségnek mondanám még a szerelmi háromszöget, ami igazából inkább hatszög, mert mindenki összevissza, keresztül-kasul szerelmes mindenkibe. Ez még akár vicces is lehet, néha azonban úgy éreztem, ezek egymáson kívül nem is ismernek más ellenkező nemű lényt, hogy válogathassanak.

Összegzésként azt mondom, ez egy nagyon jó könyv. Szinte minden oldalon van valami mosolyogni való, végig leköt, szórakoztat. Előfordul benne a finom erotika, romantika, néha azonban a brutalitás is, bár ez utóbbi egyáltalán nem olyan érzékletes, hogy gyenge idegzetű olvasóknak gondot okozna. A második kötet is kész van már, hamarosan megtalálhatjátok a könyvesboltokban!

Íme a dedikálás: