2017. április 26., szerda

Tomcsik Nóra



Nem tudom már, mikor kezdtem el történeteket kitalálni, de az biztos, hogy még nem tudtam írni. Már gyerekként szerettem az öcsémet szórakoztatni a történeteimmel, és még egy dinoszauruszos mesekönyvet is írtam negyedikben. Később az írás kicsit háttérbe szorult, és néhány regénykezdeményen kívül nem készült semmi különösebb alkotás. Kivéve egyet, amely immáron tizenkét éve határozza meg hol így, hol úgy az életemet.

Miután elvégeztem az egyetemet, ahol dramaturgiát, forgatókönyvírást és hasonló izgalmas dolgokat tanultam, nekivágtam az én nagy történetemnek. Henry figurája tizenkét éve született meg a fejemben, és kevés idő volt, amit nem töltött velem. Az ő életének első szakaszát már bemutattam A változások kora című könyvemben, amit három másik követ majd, és amelyek remélem sokatok örömére válnak majd.

Nekem most Henry és a többiek töltik ki a mindennapjaimat, és néha szinte furcsa, hogy csak a képzeletem szüleményei.

Egyébként főképp történelmi kalandregények írására határoztam el magam, de írtam már gyermek fantasyt is, amelynek nagyon megszerettem a világát, szóval biztosan lesznek hasonló történetek.

Ha pedig nem írok, akkor utazok (meg persze dolgozom), mert hát inspirációt szerezni főképp nagyvilágban lehet, na meg az volt az álmom, hogy világutazó író legyek.


Blogom: https://jesuisvoyager.blogspot.hu/

Facebook oldalam: https://www.facebook.com/NorisArts/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése