Büszke
vagyok rá, hogy egy ilyen ígéretes ifjú tehetség barátjának mondhatom magam,
mint a regény írója, V. K. Bellone, valódi nevén Baráth Veronika. Ő a VI.Aranymosás Irodalmi Válogató győztese, és társaságunk – mondhatni – alapító
tagja, hisz a kezdetektől fogva itt van közöttünk, ellát kritikáival,
tanácsaival, szakmai tudásával.
Az
első bajnokságra (2016 Téli Bajnokság) rengeteg nagyszerű mű érkezett, de
valahogy egyik sem teljesítette maximálisan azt az elképzelést, amire mi
gondoltunk. Az utolsó pillanatban kaptuk az emailt Verától, és mikor elolvastam
a novelláját, az Újévi áldozatot, azt mondtam: „Na tessék! Pontosan ezt vártam!” Meg sem lepődtünk
a zsűrizéskor, mikor ő kapta a legtöbb pontot, és bezsebelte az első helyet.
Személyesen
találkozni vele szintén élmény, hiszen egy hatalmas szívű, intelligens és
barátságos leányzóról van szó. A későbbiekben rengeteget segített nekem és még
számos szerencsés tagnak az írásban. Úgy beszéltük meg, hogy lebétázom majd a
regényét, de mire eljutottam volna odáig, már beküldte az Aranymosásra, így a
bétázás értelmét veszítette. Vera azért elküldte volna nekem, de azt mondtam,
várjuk ki a végét, hátha nyersz, akkor viszont igenis meg fogom venni, és
dedikáltatom veled.
2015
augusztusában születtek meg az első piszkozatok, és 2016 decemberében lett kész
a kézirat. Vera közben belépett a FIT-be, lediplomázott, menyasszony lett, Budapestre
költözött, és elkezdett dolgozni, szóval az elmúlt években legalább akkora
kalandot élt át, mint a szereplői.
Így
történt hát, hogy 2017 őszén a Meridia trilógia a könyvespolcokra került, és történetesen
az én karácsonyfám alá is. Az első kötet címe az Aranymosáson még A tengeristennő bajnoka volt, később a Felvont vitorlák címet kapta, és nem ez
az egyetlen dolog, amit megváltozott.
A
borítóval sehogyan sem tudok kibékülni:
Sajnos
nincs benne semmi egyediség vagy kreativitás, és nem adja át azt, amiről a
történet szól. Tudni kell, hogy az Aranymosásban kiadott regények sokszor
pályázat útján kapnak borítót, és a sok jó ötlet közül kiválasztják a
legjobbat.
Nekem
személy szerint ez tetszett, és ezt tartom a leginkább kifejezőnek:
Verának
pedig ez volt a kedvence a pályázatra beküldöttek közül:
Ahhoz,
hogy értsétek, mi a problémám a piros vízben tekergő fekete kígyóval, térjünk
rá a történetre:
Meridia
országa gazdag és pompázó. A nép a Tengeristennőt imádja, vagyis igen fontos
nekik a víz és a hajók. A szomszédos sivatag barbár népének elöljárója, Ramal feleségül akarja venni Meridia
főpapnőjét és egyben hercegnőjét, a mindigmindenkivelellenkezek Anahitát, de ahhoz csak a Tengeristennő
bajnokának van joga, vagyis bajnokságot kell tartani, ami egy napokig tartó,
veszélyes hajótúra egy Roncstemetőnek nevezett helyen.
Sajnos
Anahita titokban már eljegyezte magát a daliás Espadon kapitánnyal, aki valamilyen – ki tudja, milyen –
elgondolásból a fejébe vette, hogy ő a bajnok. De mivel ez nem igaz, neki is
részt kellene vennie a versenyen. Sajnos éppen valahol a messzeségben hajózik,
és semmit sem tud Ramalról, akinek feltett szándéka, hogy sivatagi ember létére
megnyeri a viadalt. Holott soha életében nem utazott hajón. Sőt még a katonái
sem. Ráadásul Meridiában senki sem látja őt szívesen. Még akkor sem, ha több száz
liter kerítésszaggatóval mutatkozik be a lakomán, amitől mindenki berúg, csak ő
nem.
Anahita
persze hallani sem akar a torzonborz, civilizálatlan és egyáltalán nem jóképű
Ramalról, tehát megkéri homoszexuális, ám hajózásban igencsak jártas barátját, Carassiust, hogy nyerje meg a viadalt.
Mivel Cari meleg, nyilván nem fogják elhálni a nászt, ami így gyakorlatilag
érvénytelen. És ha majd Espadon hazatér, felülvizsgáltatják Anahita
szüzességét, és új viadalt kénytelenek hirdetni. Amit természetesen Espadon fog
megnyerni. És az sem lenne hátrány, ha a gonosz Ramal véletlenül eltűnne a
Roncstemetőben hajóstul, matrózostul, mindenestül.
Legalábbis
ők így tervezik. Az író meg nem…
A
gondom az, hogy a 111. oldalig egyáltalán nem hangzik el maga a „kígyó” szó, és
utána is csak a 324. oldalon tisztázódik, hogy miért volt eddig benne
egyáltalán. A meridiai nemesi házaknak mind valamilyen tengerrel kapcsolatos zászlaja
van, és az Egyházé a Farkába harapó Kígyó. Más különösebb oka nincsen annak,
hogy az egész borítót befoglalja egy kígyó, ami még csak nem is harap a
farkába.
A
környezetre mindenképpen kell egy egész bekezdést szánnom, mert az
fantasztikus. Meridia a legfurcsább fantáziabirodalom, amivel eddig
találkoztam. Egyszerre ötvöződik benne az ókori sivatag, a középkori tenger és
a disztópia. A disztópia elemeit most nem spoilerezném el, egyébként sincs még
szerepe, csak a többi résznek készíti elő a terepet.
A
szereplők sokszínűek, a csavarok váratlanok. A három fő karakter viszi a hátán
a történetet, de több mellékszál is fut közben, ami viszont kisebb gondot
okozott. Van konkrétan két mellékszereplő (Kame és Razza), akik számomra semmit
sem adnak hozzá vagy vesznek el a sztoriból. Néhányan felbukkannak, aztán
nyomtalanul kiesnek, pedig ha már ott vannak, jó lett volna elmagyarázni a
fontosságukat.
Aki
viszont fontos, az elegendő játékidőt kapott, és kellőképpen megismerhettük
őket. Anahita, Ramal és Espadon szerelmi háromszöge a legviccesebb, egyben
legéletszerűbb, amit eddig olvashattam vagy láthattam, és már tíz körmöm
lerágtam, mire a végére jutottam. Megsúgom: nem fogtok csalódni.
Anahita
egyértelműen a fő-főszereplő. Az ő jellemfejlődése lenyűgöző, és nagyon várom,
hogyan alakul a többi részben, mert még mindig nem áll készen a kisasszony, de
jó néhány lépéssel közelebb jutott a felnőtté váláshoz.
A
nevek is megérnek egy misét. Nem elég, hogy a hangzásuk remekül passzol az
adott nép kultúrájához, de ha jobban belemászunk, mindegyik beszélő név:
Anahita
= szeplőtelen
Espadon
= kardhal
Ramal
= jövendőmondáshoz használt homok/elágazó (más nyelveken)
Kame
= teknős
Tilki
= (sivatagi) róka
Akrep
= skorpió
Chakal
= sakál
…
Az
ábrázolásmód részletes, gyönyörű és könyörtelen, sőt még a humornak is akad
hely. Mindig akkor durva vagy akkor szép, amikor kell. Érzelmekben is
bővelkedik, teljes mértékben bele lehet képzelni magunkat a szereplők helyébe.
Ne
feledjük, hogy ez egy Hard Selection – Sötét örvény besorolású könyv, vagyis
férfiaknak és kemény nőknek szól. Ebből logikusan következik, hogy nem spórol
az erőszakkal, a vérrel és a szexszel. De ez így is van rendjén. Magáról a
bajnokságról szerettem volna többet olvasni, hiszen ez volt a történet
legfontosabb eseménye, de sebaj. Minden más bőven kárpótol érte.
Vera
legnagyobb erősségének egyébként a stílusát tartom: páratlan és határozott.
Néhol éreztem aprócska megbillenéseket, de ez egy első könyves írónál
egyáltalán nem tragédia. Alapvetően ő egy nagyon gazdag szókinccsel rendelkező
író. Ért a szavak zenéjéhez, tudja, mi mozgatja meg a betűket, és úgy
táncoltatja őket, ahogyan ő fütyül.
Itt
meg kell jegyeznem még egy aprócska észrevételemet: szerintem ez nem fantasy. Nincsenek
mitikus lények, sem varázslat, sem természetfeletti jelenségek (valami
óriáspolipot kivéve, de még a Kőszívű ember fiaiban is volt ilyen, és mégse
lett fantasy). Valamint a háttérvilág teljes mértékben valós, az ókor bármelyik
évszázadában előforduló helyszínein játszódik. Tudok róla, hogy létezik
mágiamentes fantasy, és valószínűleg ebbe a műfajba sorolható, de szerintem
inkább kalandregény.
Annak
viszont nagyon jó. Aki látta a Skorpiókirály című filmet, annak nem lesz nehéz
elképzelni a sivatagi világot, de a Trónok harca dothraki hordájából is jól
ismerhetjük már ezeket az arcokat. Ami Meridiát illeti, a John Carter
látványvilága elevenedett meg előttem.
A
hangulatról egyébként a jó helyen elrejtett „easter egg”-ek is gondoskodnak.
Például a barbárok egy ünnepség során gyakorlatilag nekiállnak gyrost gyártani.
A többit nem lövöm le, de lesznek nagy meglepetések. Olvasás közben nem egyszer
előfordult, hogy lefényképeztem a szöveget, és elküldtem Verának egy WTF
felkiáltással együtt.
Találtam
egy számot, amit megmutattam neki, és mondta, hogy az egyik jelenetébe pont
beleillik:
Még
hosszú oldalakon keresztül fényezhetném vagy kritizálhatnám a regényt, de
inkább vegyétek meg. Ha dedikáltatni szeretnétek, Vera minden könyves
rendezvényen részt szokott venni.
Friss
hírekről az írói oldalán értesülhettek:
Vagy
a Facebook oldalán:
Sőt
még egy olvasói csoportja is van:
A
dedikált példányomat pedig büszkén mutogatom:
Mivel a blogon nem lehet ránagyítani, kivágtam a szöveget:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése