Kiégettség
Mily felséges ez a feketén bugyborékoló, selymes ital, mely a
pohár falát nyaldosva mindemellett ural! Pillanatok alatt megizzad a fagyott
üvegen a perem; víz csurog az oldalán, amiképp szeretőm mellkasán verejtékezem.
Simogatom még egy picit, hátha kapok egy biztató mosolyt, de
csak magamat látom a tükörben: beesett szemeket, zsíros hajcsomót, száraz bőrömet.
A kezem remeg, a kiürült pohár kicsúszik belőle. Már megint hibáztam, sosem
tanulok. Mosolyom mögött dermedten lapulok.
És csak néznek, néznek
és néznek… amíg az álmaim elenyésznek…
Hogyan jutottam idáig? Mit vétettem a természet ellen, hogy
ez lett a második menhelyem? Az idő múlik, a ránc gyűlik, az életem lassanként
semmivé foszlik. Lánykori álmom borgőzzé oszlik.
Terveket szőtt a kis pók, és lapulva várta, hogy a légy a
hálójába gabalyodjon. Anya megmondta: mindig legyél szép és kívánatos – akkor
érted jön a lovag a fehér lovon. Tévedtél, jó anyám, nincsenek lovagok. Egyedül
tengődöm, eszem a pénzemet. Vásárra viszem a bőrömet.
És csak néznek, néznek
és néznek… amíg az álmaim elenyésznek…
A kocsma kanapéja vagyok. Rám telepedhetsz. Velem
enyeleghetsz. Én is csak jókedvemben töltöm itt a napomat. Neked rúzsozom magamat.
Miattad veszek fel tűsarkú cipőt, s hagyom, hogy a lábam felmondja a
szolgálatot. Duzzadó ereimet a nadrág alatt úgysem láthatod.
Jöjj, ülj le mellém, igyál egy kortyot te is! Én is veled
iszom! Úgy könnyebb elviselni a képedet. Messzire húzódok, ne érezzem a
bűzödet. Azt kérded, hogy vagyok? Mosolygás a válasz: fogalmad sincs, milyen
rég leborult a támasz. Hazakísérnél? Cipelnéd a retikülöm? Találsz benne
bicskát – tán beléd is bököm.
És csak néznek, néznek
és néznek… amíg az álmaim elenyésznek…
Tanár, szülő, barát vagy ellenség mind tudta, amit tudni
illik: ez a leány sokkal jobb, mint ami kint látszik. És ezt én is tudtam.
Valaha, egyszer rég. Lehetnék-e újra az a halott leány még? Felnézek a velem
szemben ülő tagra. A szeme visszanéz, s vissza a palackra. Bezzeg én
meghallgatom, ha a felesége bántja! És ha ő bánt engem? A fene se bánja!
Fizetek egy italt, hátha mégis elmondhatom neki a bajomat. Csendben
ül, és hallgat. Aztán harsányan nevet. Kislány, a világon a legjobb dolgod van
neked! Minek akarsz többet, mikor ez épp elég? Tálcán rakják a meleg ételt-italt
eléd. Igaz, ami igaz, kényelmesen élek. Meg amúgy is ennél többet én nem érek.
Álmodhatok szép helyekről, vágyhatom a jóra. De a pénzem kevés, a szívem is
lassan ver. Nincs nekem erőm erre, és az idő teper.
És csak néznek, néznek
és néznek… amíg az álmaim elenyésznek…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése