Tavaly
fordult a dolog célegyenesbe, de valójában többéves felkészülés áll mögötte,
ahogy az egy országos bajnokság esetén várható is. Tavaly télen heti 13 órákat
futottam a környékbeli erdőkben, s közben összeállítottam a versenytervemet is
az idei évre. A Margita Terepmaraton lett volna a főpróba, februárban. Az OB-t
pedig mára tűzték ki: március 21-re. Ami egyben a 33. születésnapom is.
A
főpróba szebben nem is sikerületett volna, a dobogó harmadik fokára állhattam
fel a korcsoportomban. Akkor nyugodtam meg végleg, hiszen az OB sík terepen
zajlik, nem pedig a Gödöllői-dombság sáros földútjain.
Azért
csak folytattam a felkészülést, s közben fél füllel hallgattam a koronavírusról
szóló híreket. Kína, Olaszország, Németország... karantén, határzárak...
Napról
napra közeledett a baj, a vész, a müncheni Spartant fújták le elsőnek, a Sankt
Pölten-inek a honlapját már meg sem néztem, hiszen úgysem léphetek át a
határon.
Noha
nem ért váratlanul a dolog, múlt csütörtökön egy világ dőlt össze bennem.
Nem
csak az én szívem szakadt meg az OB-ért, nem csak nekem vitte el a járvány több
száz munkaórámat, ma hajnalban mégis arra ébredtem, hogy a versenyt mégiscsak
megtartják. Még nem is hajnalodott, amikor bekapcsoltam a tabletet, és
megnéztem a rendezőség honlapját, hiszen csak egy mozdulat lett volna
összepakolni a cuccaimat, és indulni.
Gyötrő
űr maradt a szívemben, nem találom a helyem, ide-oda csapongok aközött, hogy
#maradjotthon, és aközött, hogy jelentkezem önkéntes ápolónak. Világjárvány,
mi? Ha elkap, hát elkap: emelt fővel fogok veszíteni. Ha apait-anyait beleadok
egy versenyen, mégis második leszek, összeborulunk a győztessel, és teljes
szívemből gratulálok neki.
Felkészültem,
s a felkészülésem nem fog veszendőbe menni. Sántidéva írta, hogy ahelyett, hogy
az egész világot beborítanánk bőrrel, hogy ne szúrhassák meg a talpunkat a
tüskék, sokkal egyszerűbb, ha csak a saját talpunkat borítjuk be. A vírus ellen
a legjobb védekezés az immunrendszer megerősítése. Azokat az embereket kell a
tűzvonalba küldeni, akik a legkevésbé veszélyeztetettek.
Egyelőre
még siratom az országos bajnokságomat, szó szerint, de valamicske fény már
dereng a horizonton. Azért lettem volna ultrafutó, hogy nagy távolságokat
tegyek meg gyalog? Vagy azért, hogy az élményeimet aztán megírjam átdolgozva
fantasyként? Ugyan. Talán itt az idő, hogy végre valami gyakorlati haszna is
legyen az egésznek, a tudatos táplálkozásnak, a szigorú keretek között tartott
életmódnak, a rengeteg óra futkosásnak a hegyi ösvényeken, a legkeményebb
követelmények elé állítva a szervezetemet.
Koronavírus,
kapj el, ha tudsz!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése