Remélem, miközben gyöngykönnyeket hullajt most az ég,
Mi is egymás felé indulunk, ahogy az eső indul felénk.
Jeges kezünk összeér, de ujjunk vége forró,
Ez a kézfogás, ez az első, és ez lesz az utolsó.
Üzletet kötünk, fekete öltönyben, mint úriemberek,
Üzletet, fekete nyakkendőben, akár a gyászmenet.
Kezünk olvad, ujjaink összeforrnak;
Tüzet szítanak,
Miközben parázzsá kopnak.
Meggyulladnak az öltönyök,
A nyakkendők hamuvá válnak,
A földön most szürke por,
De arcunkon fennmarad a vigyor;
Hisz az ég könnye tisztára mossa lángoló ruhánkat.
Mikor eláll az eső és kisüt a nap,
Kezünk helyén csak füst marad.
Remélem, miközben szellemként csorog most a felhőkig,
Mi is távolodunk egymástól, ahogy az tőlünk távolodik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése