16 évesen
írtam le az első mondataimat egy használt füzet hátuljába. Teljesen váratlanul
ért a vágy, hogy mindenáron a kezembe kell vennem a tollat, hogy körmölhessek.
Ez a
késztetés, mint később kiderült, az életemet mentette meg. Az, hogy képes
voltam a saját Fantáziaországomat megalkotni, kiemelt engem egy sötét
lelkiállapotból, amit súlyos családi gondok okoztak. Az íráshoz menekültem,
amikor túl mélyre húzott a valóság.
Évekkel
azután, hogy ez az időszak lezárult, rájöttem, mindez sokkal többet jelent
számomra, mint puszta túlélési eszköz.
Csinálni
akartam.
Elővettem a
régi füzeteket. Újra átolvastam. Végül nekiálltam begépelni őket.
A
Megszámlálhatatlan első fejezete egy nehéz periódusomban készült. Kiírtam
magamból a feszültséget, aztán félretettem. Évekig nem nyúltam hozzá.
Ez persze
nem azt jelenti, hogy egyáltalán nem írtam. Tele volt a fejem újabb és újabb
történetekkel, amiket általában csak elkezdtem, de addig sosem jutottam el,
hogy befejezzem, mert közben rám talált a következő nagyszerű ötlet és
egyszerűen nem hagyhattam elveszni a gondolatot.
Rossz
körülményeim miatt nem volt lehetőségem számítógépen dolgozni, sőt még füzetet
venni sem, így régi, már nem használt iskolai füzetekbe írtam. Ha egy betelt, a
sorok között folytattam.
Apró örömeim
egyetlen forrásának számított, hogy teremthettem. Boldogabbá tett a tudat, hogy
irányítok valamit, ha már a saját életemet nem tudtam. Így vált az írás a
lelkem részévé, és soha többé nem hagyott magamra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése