Ez nem az én napom. Bent ültem az irodámban, készen voltam időre minden szerződéssel, ami a Jason Global cég számára kellett. A főnököm, Luke nagyon kedves ember, szerettem ott dolgozni. Mégis teljes fancsali képpel ültem a laptopom előtt, még mindig az e-mailt bámulva.
Sajnálattal közlöm, Amanda, hogy Thomas nem felelt meg az elvárásoknak, így nem tudjuk bevenni az iskola focicsapatába.
Üdvözlettel,
Bob Treoinan edző.
Ezt nem hiszem el! – akadtam ki teljesen. Az én kicsi Thomasom ebbe bele fog őrülni. Megint nem vették be a csapatba. Már ez megy 2 éve. Jelentkezünk, izgulunk, és visszautasítják.
– Amanda, behozná a papírokat? – kiáltott ki Luke az irodájából. Felkaptam a dossziét, és bementem.
Beérve megtorpantam. Luke mellett egy nagyon jóképű férfi ült, papírokat nézegetve. Sötétbarna haja volt, elég sportos alkatnak látszott. Felpillantott és elmosolyodott. Zöld szemei igézően hatottak rám.
– Amanda, bemutatom az öcsémet, Mattet. Matt, ő Amanda, a személyi asszisztensem.
Leraktam az asztalra az iratokat és kezemet nyújtottam.
– Üdvözlöm a cégnél, Mr. Jason.
– Én is. Habár ez nem az én világom – mutatott körbe.
Luke közben elkezdte nézni az iratokat, tanácskozásba kezdtünk. Elmagyaráztam a legfontosabbakat, a megbeszéléseket, időpontokat. Hirtelen Mindy telefonált, a recepciós, így Lukenak elkellett mennie tárgyalni. Matt még mindig a helyén ült, nézte, ahogyan összepakolok.
– Miért van még itt? – kérdeztem, mert a kínos csend már oltárira zavart.
– A bátyám megakart győzni, hogy üzletelni jobb, mint sportolni, egy napot adtam neki, de – pillantott az órájára – még dél sincs és már egyedül hagyott.
– Így megy ez. Sosem áll le az élet. Miért nem ment vele?
– Hogy unalmamban a halált kívánjam inkább? Soha.
– Mit sportol? – kérdeztem kíváncsian.
– Focizok, mellette edző is vagyok.
Eszembe jutott a kisfiam, aztán az e-mail, ismét dühös lettem.
– Hé, mi volt ez a pillantás? Ilyen szomorú tekintetet már rég láttam. – Felállt a székből és közeledett felém. – Szóval, Amanda, mire gondolt az imént?
–Tudja a kisfiam is szereti ezt a sportot, és éppen most utasították el az iskolai csapatból – sóhajtottam, habár nem tudtam miért is mondom el neki.
Sebesen felkaptam a dossziékat, de ügyetlenkedésemben a fele kiesett a kezemből és a földön landolt.
– Francba!
A főnököm öccse segített mindent bevinni az irodámba.
– Köszönöm a segítségét Mr. Jason, de most már vár rám az unalmas munka.
– Matt, oké? És lenne egy ajánlatom. – Nem szóltam, kíváncsian néztem rá. – Ebédeljen velem és elmondom.
– Szerinted Luke hagyná, hogy veled ebédeljek?
– A bátyámat most küldted el unalmas konferenciaelőadásokra, tárgyalásokra, ami felér egy emberkínzással. Fontos az energia. Ha szólna, csak bízd rám.
– Ezt most a sportoló éned mondja?
Halkan felnevetett, majd elindult. Gyorsan felkaptam a táskám és követtem a liftig.
Egy hangulatos étterembe mentünk, ahol megismertem egy nagyon jófej embert. Megmosolyogtatott, nevettem. Felajánlotta, hogy Thomas mehetne hozzá edzeni. Úriember módjára viselkedett. Segíteni akart csak, és én szívesen fogadtam el az ajánlatát. Jó volt most Mattel csak úgy beszélgetni. Eddig a munkámnak és a fiamnak éltem. El is felejtettem milyen jó érzés kikapcsolni egy időre.
– Köszönök mindent Matt – mondtam, miután visszakísért az irodába.
– Igazán nincs mit. Rég volt ilyen jó társaságom. Akkor hívlak az időponttal kapcsolatban!
– Rendben. Most már vissza kell mennem.
– Rendben.
Egymással szembe álltunk, de egyikőnk se csinált semmit. Olyan kínos volt.
Megcsörrent a telefonom, végre erőt vettem magamon és elfordultam. Luke hívott.
Hazaérve elmondtam a kisfiamnak a híreket. Örült is neki, meg nem is. Jobban szeretett volna a barátaival játszani, de kis idő múlva folyamatosan Mattről érdeklődött, aztán a focitudásáról. Cselezés, kapurarúgás, dekázás.
– Nem láttam játszani még, kincsem.
– De, anyaaa, csak láttad, hogy néz ki. Sportos? Vannak kockái? Vagy egy öregember, mint Bob bácsi?
– Sportos és nagyon fiatalos. Hidd el jó lesz.
Thomas abbahagyta az ugrálást, majd az ölembe férkőzött. – Tetszik neked, mami?
– Hogy érted? Nem, kicsim.
– Végre mosolyogtál, miközben meséltél róla. Tudod, Angienek már másik apukája van. Te nem akarsz nekem találni másik apukát?
Összeszorult a szívem. – Másikat? De miért?
– Mert az igazit nem szeretem. Sosem látom, sose figyel rám. Nem jön el a suliba. Olyan, mintha nem is lenne.
Greg már csak ilyen volt. Thomas megszületése után két évvel belefáradt az egész apaságba, de ragaszkodott hozzá a váláskor, hogy minden kéthetente láthassa a fiát. Hogy miért? Azt már én sem tudom...
Az első edzésre mentünk, és amikor egy hatalmas ház előtt parkoltunk le, bepánikoltam. Ez egy villa! Egy hatalmas, óriási palota!
– Matt, te itt laksz? – ámult el mellettem a kisfiam.
– Aha. Na gyertek. A skacok már várnak! – szállt ki a kocsiból.
Thomas befutott a házba, én még mindig csodálkozva álltam a kapunál.
– Matt, én... nekem erre nincs pénzem. Az edzések, valószínűleg nem ingyen csinálod. Én... inkább hazaviszem Thomast, jó?
Kétségbeestem. Lesokkolt ez a jólét.
– Amanda, figyelj! Én szívesen segítek, és bírom a kissrácot. Látok benne lehetőséget. Ne foszd meg ettől, gyere és nézd meg! Nem kérek semmit se cserébe, jó? – oh, azok a szemek, nem tudtam nekik ellenállni.
Bólintottam, elfogadtam a kezét, amit nyújtott felém.
Bent találkoztam pár csapattársával, és a gyerekeikkel. Thomas imádta az egészet. Azonnal barátokra lelt és egész edzés alatt csak mosolygott.
– Mami! Láttad ezt a gólt? – kiáltotta nekem.
Könnyes szemmel bólintottam.
Öt óra után a többiek elmentek, de Matt és Thomas nem bírt leállni, és egészen kifulladásig játszottak.
A férfi, aki csak úgy belecsöppent az életembe, most a fiammal játszik. Megnevetette a fiamat, focizik a fiammal. Annyira jó érzés volt őket látni.
Matt hazavitt minket, és az alvó Thomast felvitte a szobájába.
– Nos, hogy döntöttél? – állt meg a lépcső alján.
– Én, nem is tudom. Annyira boldog volt, Matt.
Közelebb jött hozzám, és megfogta a kezemet. – Sajnálom Amanda. Tényleg.
– Nehéz téged látni vele, mert annyira rég vágyik egy olyan emberre, mint te – mondtam őszintén. – Matt, mit akarsz tőlem? Miért vagy ilyen velem?
– Milyen? – somolygott.
– Hát nem tudom eldönteni. Közeledsz, aztán mégsem. A fiammal játszottál ma, holott ezernyi más dolgod is lehetne. Itt vagy velem. Mással is lehetnél.
– Nem tudom. Én csak... nekem fontos lettél, Amanda. Aznap az irodában egy határozott nőt, aztán egy összetört asszonyt láttam. Tudni akartam, ki is vagy. Mi történt veled. Szeretnélek jobban megismerni titeket –mondta komoly arccal.
Beletúrtam a hajamba, és hátrébb léptem egyet. – Matt, én egy egyedülálló anya vagyok. Nekem Thomas a legfontosabb, és nem hagyhatom, hogy lelki bajok érjék. Mi van, ha megszeret téged és utána elhagysz minket?
– Sosem tennék ilyet. Nézd, én nem játszom a nőkkel. Érdekelsz Amanda.
– De meddig..- nevettem fel kínosan.
– Adj egy esélyt, hogy bebizonyítsam ezt neked.
Ott állt a bejárati ajtónál, huncut mosollyal az arcán. – Rendben. Jó. – adtam meg magam.
– Szombat, este hétre legyél kész. Meccs lesz és utána buli. Táncos, szóval úgy készülj! Jó éjszakát! – mondta aztán már bent se volt a lakásban.
Az egész olyan különleges volt. Virágokat kaptam tőle, üzeneteket. Ha időnk engedte találkoztunk. A szombati „táncos bulira” egy kék ruhát vettem fel. A hajamat feltűztem, szolid sminket raktam fel. Izgatott voltam, hiszen az egész hét olyan titokzatos volt. Kezdtem beleszeretni ebbe az emberbe.
A mérkőzést Matték nyerték, és az egész szurkolótábor a hatalmas ház kertjében ünnepelt. Thomas ünnepi öltözetben, macsó stílusban nyomta és kérte fel a vele egyidős lányokat. Megismertem pár anyukát, akiknek fiaikat szintén Matt edzi. Az egész olyan hangulatos volt. Nyugodt voltam és jól éreztem magam.
Éppen Luke-kal beszélgettem a munkáról, amikor Matt hátulról átölelt puszit adott a nyakamra.
– Elég a munkából. Ünneplünk! –mondta, majd bátyjához fordult. – Elkérhetem egy táncra a hölgyet?
– Természetesen – nézett ránk mosolyogva, majd ott hagyott.
Testünk egymásnak simult és hagytuk, hogy a zene és a ritmus tegyék a hatásukat. Matt nagyon jól táncolt. Pörgetett, vezetett, egyszerre léptünk, mintha már ezer éve táncolnánk. A ritmus egyre távolabbról hallatszott, szinte teljesen belefeledkeztem a mozdulatainkba. Matt tekintete magába olvasztott és vágyat láttam megcsillanni a szemében, tudtam mi az, hiszen engem is elragadott az érzés. Lassan felém hajolt én pedig engedtem a közeledésnek. Édes csókban forrtunk össze, a szívem pedig egyre hevesebben vert.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése