2017. augusztus 5., szombat

Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg (Le Petit Prince 1943)

- Augusztusi könyvajánló -


A mai napon egy mindenki által jól ismert könyvet fogok bemutatni: kamaszkorunk rémálmát (vagy szerelmét?), amivel napokon keresztül fárasztottak irodalomórán, és hiába rágták a szánkba újra meg újra, nem értettük, és nem is akartuk megérteni.  Én legalábbis így voltam vele. Elolvastam, mert kötelező volt, de mintha üres lapokat nézegettem volna – egyetlen árva szót sem értettem, és nem is maradt meg a fejemben, így aztán a tanárom azt hitte, nem olvastam el, és meg akart buktatni.

A munkahelyemen valahogy szóba jött ez a könyv. Egyik vendégem elmondta, hogy A kis herceg gyakorlatilag arról szól, hogy egy pilóta lezuhan a sivatagban, és behallucinál egy kisfiút. Erre felkaptam a fejem. Én erről miért nem tudok? Nekem ez a rész kimaradt. Meg úgy általában az összes rész kimaradt. Akkora szöget ütött a fejembe, hogy már másnap kivettem a könyvet a könyvtárból, és néhány óra alatt kiolvastam. Nem tudtam letenni, mert most értem meg rá, most álltam készen arra, hogy befogadjam és feldolgozzam.

Ettől függetlenül továbbra sem tetszik, legalábbis nem lesz a kedvencem, de ami benne van, az mindenképp figyelemre méltó. A kis herceget általában a gyermekkorból kilépő ifjú felnőttekhez hasonlítják. Ennél egyszerűbb értelmezése nem is lehetne, de én ennél jóval többet, és teljesen más tartalmat fedeztem fel benne. Eszmefuttatásomat megosztottam Szűcs L. Attila írótársammal, aki nagyon szereti ezt a könyvet, és sokféle teóriát elolvasott már róla, de az én verziómat még soha nem látta sehol. Így aztán közösen nekiálltunk, és kidolgoztuk azt, ami nekem egyedül nem ment. Lássuk hát a történetet!

A pilóta lezuhan a sivatagban, és nekiáll megszerelni a repülőt, de a vize vészesen fogy, meleg is van, kezd rosszul lenni, és akkor odamegy hozzá egy kisfiú, és azt akarja, hogy rajzoljon neki egy bárányt. Ennek így nem sok értelme van, és az elemzésem szempontjából totálisan lényegtelen. Azt egyébként most sem értem, minek kellett bele a pilóta, nem jöttem rá, mit ad hozzá a sztorihoz, de ha kitörölném az ő részeit, biztos fura lenne. Lehet, hogy a kis herceg voltaképpen a kis ördög, aki mindenféle (ártatlan gyermeki) sunyiságot sugdos a pilóta fülébe? Ez a két szereplő egy és ugyanazon személy? Meglehet…

Az érdekesség ott kezdődik, amikor a pilóta elmeséli a kis herceg történetét, hogy honnan indult, és hogyan került a Földre.
A kis hercegnek van egy szuper jó lakása, biztos megélhetése, full panorámás plazmatévéje (naplemente), és egy gyönyörű felesége, aki elégedetlen, mert saját bevallása szerint a herceg nem adja meg neki azt, amire szüksége van. A stílus, amivel az igényeit tálalja, a hercegnek nem tetszik, így aztán kitakarítja a kéglit, felül egy vándormadár-expresszre, és elmegy kalandozni, hogy minél távolabb kerüljön az asszonytól.
Kalandozása során számtalan új embert ismer meg (szerencsére csak férfiakat), míg végül eljut a Földre, ahol találkozik a rókával. A róka szembesíti azzal a ténnyel, hogy hercegünknek halvány fogalma sincs róla, mi az a hűség, de a herceg nem érti. A róka elmagyarázza neki, hogyan kerül két személy közel egymáshoz, és hogy ha ez már megvan, akkor azt a kapcsolatot bizony nem szabad félvállról venni. Itt jön a mindenki által jól ismert legendás mondat:

„Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél.”

A herceg még mindig nem érti. Hiszen az ő rózsája rá akart telepedni, persze, hogy elhagyta. Aztán tovább vándorol, és talál egy rózsakertet, telis-tele teljesen ugyanolyan virágokkal, mint az övé. Ezek a virágok is ugyanúgy igénylik a törődést, ugyanúgy kérnek vizet, napfényt, szélfogót, szeretetet stb. És akkor a herceg megérti végre: az ő rózsája csak egy sima, egyszerű rózsa, semmivel sem különlegesebb, mint bárki más. Semmivel sem rosszabb azért, mert szüksége van a törődésre, hiszen minden rózsának szüksége van rá. Nincs a világon egyetlen rózsa sem, amelyik jól érezte volna magát vele, mert ő volt a hibás azért, hogy a rózsája nem volt boldog. Amikor erre rájön, sírva fakad. Kinyílik a szeme, és felnő.

Hogyan tovább? A vándormadár-expressz nem elérhető, a pilóta nem tudja megszerelni a repcsit, de a kis herceg most már nagyon szeretne hazajutni, hogy megvédje szeretett rózsáját a szörnyűségektől, amiknek kitette, mióta elment otthonról.
Találkozik a kígyóval. Megbeszélik, hogy a kígyó megmarja, és akkor majd a lelke hazaszáll, de ehhez a testének meg kell halnia. Itt jön az a rész, amit szerintem eddig mindenki félreértelmezett. Nem állítom, hogy csakis az én teóriám állja meg a helyét, mert ki vagyok én, hogy megkérdőjelezzem sok ezer diplomás irodalmár szavát, de…

A történet tanulsága az, hogy ne hagyjuk el végleg gyermeki énünket, amikor felnövünk, mert ha a gyerek meghal, akkor a lelkünk hal meg, és az nagyon tragikus lenne, mert akkor nem tudnánk boldogok lenni.

Ezt az előző teljes bekezdést kihúztam, mert eléggé egyszerű és bugyuta értelmezése egy sokkal érdekesebb tartalomnak. Ebben a könyvben az a vicc, hogy mindenki azt bogozgatja, milyen metaforák és burkolt tanulságok vannak benne, és senki sem látja a fától az erdőt. Hiszen az író sokszor gyakorlatilag szó szerint a képünkbe tolja, hogy ez ez, az meg az. Nincs semmiféle metafora itt, kérem szépen, ezt a történetet tényleg szó szerint kell érteni!

Most jöjjön az én véleményem:

A kis herceg már a történet kezdetén is felnőtt volt, hiszen saját lakással és feleséggel rendelkezett. Egy tipikus kényelmes, infantilis szépfiú, aki azt képzeli, hogy körülötte forog a világ, és mindezért neki semmit sem kell tennie, mert ő a „herceg”. Az első adandó alkalommal, amikor problémát kellene megoldania, becsődöl, és elmegy kalandozni, mert neki rossz az élete, mit sem törődve kiszolgáltatott asszonykájával, aki csak egy kis figyelemre vágyott. Igaz, hogy minősíthetetlen stílusban tette szóvá, de attól még meg kellett volna beszélniük. A hűtlenkedés erre nem megoldás. Amikor a herceg rádöbben erre, elhagyja hisztérikus kisfiú énjét, és végre felnőtt férfiként viselkedik, ahogyan a kezdetektől fogva kellett volna.

Van még egy bónusz teóriám, amiben nem vagyok biztos, de azért leírom:
A kígyó egy másik nő, akivel a herceg végül félrelép. Hisz eleve azért indult útnak, hogy ezt megtegye, de mikor megkapja, már nem is tetszik neki annyira a dolog. Rossz, kellemetlen, sőt fájdalmas a „marás”.
Aztán mikor már mindenféle formában megtapasztalta az áhított szabadságot, akkor végleg felnőtté válik, és hazamegy a rózsához.

Íme hát, szerintem erről szól ez a könyv. Szürreális kritika a hűtlen férfiak ellen (ne értsetek félre, nem általánosítok, de most erről a rétegről van szó), aminek egyébként maga az író is oszlopos tagja volt, így talán valamiféle vezeklésnek foghatjuk fel a dolgot. Ha elolvassuk az önéletrajzát, megtudjuk, hogy szerette a feleségét, de az állandó utazgatásai miatt sokszor megcsalták egymást. A felesége is ugyanúgy, nem csak ő.
Erről eszembe jut még egy idézet, ami figyelmet érdemel, ugyanis valaki már a legelején megfogalmazza a lényeget, csak akkor még a herceg nem ért el arra a szellemi szintre, hogy ezt a saját életére kivetítse:

„S mivel egy kicsit szomorú volt, mert eszébe jutott az elhagyott bolygócskája, olyannyira nekibátorodott, hogy egy kegyet merészelt kérni a királytól:
– Úgy szeretnék naplementét látni… Örvendeztessen meg fölséged. Parancsolja meg a napnak, hogy nyugodjék le…
– Ha egy generálisnak azt parancsolnám, szálljon virágról virágra, mint egy lepke, vagy írjon egy tragédiát, vagy változzék tengeri madárrá, és a generális nem hajtaná végre a parancsot, ki lenne a hibás emiatt: ő vagy én?
– Fölséged! – jelentette ki a kis herceg nagy határozottsággal.
– Látod. Mindenkitől azt kell követelni, amit az illető megtehet. A tekintély legelső alapja az értelem - mondta a király. – Ha népednek azt parancsolod, vesse magát a tengerbe: föllázad, forradalmat csinál. Azért van jogom engedelmességet követelni, mert ésszerűek a parancsaim.”

Ez azt jelenti, hogy a herceg olyasmit várt el a rózsától, amire az fizikailag képtelen volt. Vegyünk egy példát: a feleség vesz egy új ágyat a hálóba, de egyedül nem tudja becipelni, szüksége lenne a férjére, az meg felháborodik, hogy ezt neki miért kell megcsinálnia, neki rossz a házassága, és lelép otthonról. Igazságos ez? Valóban a feleség vette a bútort, de ebben az ágyban fog aludni a férfi is, így aztán ugyanúgy az ő felelőssége is, hogy az az ágy a helyére kerüljön.
Hiába van egyenlőség, a férfi és a nő természetes születésénél fogva különböző. Lehet ez ellen kardoskodni meg forradalmat kirobbantani, kedves hölgyeim, de akkor is nők maradunk, és mindig lesznek az életünkben olyan dolgok, amiket nem tudunk férfiak nélkül megoldani. Nem feltétlenül kell ehhez párkapcsolat, lehet az a férfi az apánk, bátyánk, barátaink, főnökünk, villanyszerelőnk – lényegtelen. Természetesen ugyanez fordítva is igaz, csak a történet szempontjából most ezt az oldalt közelítettem meg.
Most nekiállhatnék listát írni arról, miben jók a nők és miben a férfiak, de ezerszer lerágott csont. A kulcs abban rejlik, hogy nem harcolni kellene egymással, hanem megismerni magunkat és a másikat, és rájönni, ki miben erős, miben gyenge – és ezeket a hézagokat kompenzálni egymással. És akkor a két tökéletlen ember együtt megalkot egy tökéleteset.

Nem mondom, kinek ajánlom ezt a könyvet, mert én magam sem tudom. Exupéry gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt ajánlja, de szerintem teljesen fölösleges gyerekekkel ilyesmit olvastatni. Legalábbis magamból kiindulva, én egy árva mukkot sem értettem belőle. Története gyakorlatilag nincs: epizodisztikus jelenetek sorával van tele, amik közötti összefüggésekre egy gyerek nem jönne rá, így aztán nem is szórakoztatja. De persze biztosan vannak kivételek…

Olvassátok el úgy, hogy már láttátok ezt a kritikát. Lássuk, ti mit bogoztok ki belőle!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése