2017. október 8., vasárnap

Holló Alexandra: Taigetosz




Földre érkezésem a Richter skála újabb fokozatát definiálta. Az ezt követő, szinte már gúnyos nyerítés könnyeket csalt a szemembe. Direkt csinálta a dög.
– Élsz még, Lilly? – hajolt fölém Isaac.
– Nem – nyögtem fájón. – Szerintem kereszteljük el Taigetosznak.
– Mit szólsz a Bitóhoz? Hóhér? Kivégzőosztag?
– Hogyne, és Osztinak fogod becézni, amikor te repülsz le róla?
– Ez a mozdulat! – sóhajtott fejcsóválva. – Még sosem láttam lovat így bakolni és megugrani. Esküszöm, a feneke előrébb volt, mint a feje! És nem esett pofára, hanem patán landolt!
– Ja, pszichopatán.
– Vissza tudsz mászni egyedül a nyeregbe, vagy hozzam a darut?
– A kolbásztöltőt hozd!
Utóbbi előkerítése helyett Isaac felhúzott a földről, majd összeszedte a kárörvendő lovat. Sejtettük, hogy problémás a jószág, amikor egy hete megleltük a közeli mezőn, ugyanis nyeregben, ám lovasa nélkül kóborolt. Napokig kerestük a környéken a gazdáját, ám nem találtuk semmi nyomát. A pokolból szabadult patás felszereléséről hamar kiderült, hogy lopott, így magáról a démoni teremtményről is ezt feltételeztük. Úgy döntöttünk, amíg nem akadunk rá valódi tulajára, addig foglalkozunk vele egy keveset, ám ő senkit sem óhajtott sokáig megtűrni a hátán.
– Valami nagyon nem tetszik neki – mormolta kedvenc oktatótársam, ahogy felsegített a nyeregbe.
– Erre már rég rájöttem. Próbáljuk meg, hogy nem használom a kengyelt, aztán sorban minden mást.
– És ha nem jön be?
– Akkor hozod a kolbásztöltőt. Hallod, Taigetosz? Virsli leszel, ha nem faragunk belőled normális lovat.
Persze ezt nem gondoltam komolyan. Abban az esetben, ha nem találjuk meg a gazdáját és új patás barátunk nálunk marad, de nem alkalmas a lovaglásra, élete tovább részét szabad nyargalászással fogja tölteni a ménesben. De erről egyelőre nem kell tudnia, a kilátásba helyezett betöltés talán motiválja majd némi kooperációra.
– Kisétálok a képből, hadd legyetek kettesben.
A kantárt lazán fogva, csípővel indítottam a lovat. Könnyedén, szinte pattogva lépkedett. Egy újabb csípőmozdulattal nekiláttunk ügetni. Enyhén visszafogtam a kantárt, hogy ne próbáljuk ki a következő sebességi fokozatot, de a ló berzenkedését látva azonnal elengedtem. Későn. Taigetosz a másodperc tört része alatt befékezett, és előbbi színházas mozdulatát megismételni készült. Most magamtól katapultáltam a nyeregből. Tompa puffanással gurultam egy keveset, végül hasra fordulva stabilizálódtam. Ma éjjel egész biztos, hogy jeges borogatás társaságában fogok aludni. A terhét vesztett démonfajzat boldogan pattogott, kirúgott párat és gúnyosan nyihogott, majd megállt fölöttem és matatott egy keveset a hátamon.
– Még mindig nem nyírtál ki – tájékoztattam a bestiát. Taigetosz amint megbizonyosodott arról, hogy valóban életben vagyok, tovaporoszkált.
Továbbra is hason fekve figyeltem a szabadon garázdálkodó dögöt. A fríz felmenőkkel rendelkező lónak álcázott démon éjszínű sörénye és farka könnyedén hullámzott, ahogy körülöttem száguldozott. Versenyló szépsége könnyeket csalt volna bármely kritikus szemébe, főleg miután megtudja, hogy herélt, így adoniszi bájai nem örökíthetők tovább.
Megvártam, amíg Taigetosz elunja a nyargalászást, majd nyöszörgésemet elfojtva felkeltem. A ló nem hisztizett, amikor megigazgattam a zablát vagy a kantárt. Még egyszer ellenőriztem, hogy biztosan nincs-e rajta sehol sérülés, amihez hozzányomódott valami fém alkatrész, vagy kidörzsölte a bőr, ám fizikailag teljesen épnek tűnt. Némi merengés után leszedtem róla a kantárt.
– Kérsz egy másik zabla nélkülit? – kiabált oda Isaac. – Vagy egy kötőféket?
– Nem kell, köszi!
Magamtól visszamásztam és kezdtük előröl. Taigetosz könnyedén lépdelt, amerre csípővel irányítottam, nem is kellett a sörényénél fogva jelezzem a kívánt utat. Amikor ügetésbe kezdtünk, rámarkoltam a majrészíjra. Most csak azért is fenn akartam maradni a nyeregben.  A lovat nem izgatta a poroszkálás, mindössze négy ütem után vágtába lendült. Az első kör folyamán nem is volt gond, nagyon kényelmes kenterben jártuk körbe a lovardát, de ődémonsága a nyitott ajtó felé vette az irányt, így finoman másfelé kezdtem terelni. Nem reagált a kézmozdulatra, de ahogy sarokkal az oldalához értem, Taigetosz hátsója a homokba tottyant és egy reining versenylovat megirigylő csúszó stopot produkált.
– Ezt meg honnan a csudából tanultad? – nyögtem elhűlten. – Isaac? Láttad ezt? – Nem kaptam választ. – Isaac?
Taigetosz patára kecmergett és idegesen megforgatta a füleit. Odakintről kutyacsaholás hallatszódott be, a lovas park őrző-védő ebei valaki nagyon unszimpatikusba futhattak bele. A lovat lépésben a lovarda egyik sarkában lévő nyerges felé vezettem, ahonnan a mi irodáinkba vezetett tovább az út. Talán a pasas csak kiszaladt a mosdóba, esetleg szerez egy kamerát, hogy felvegye, miként repülök le ismét az állatról. Isaac a további szólongatásra sem válaszolt, így vállat vonva visszafordítottam a patást.
– Tudod, komolyan nem értelek téged. Ha senki sincs rajtad, nincs veled probléma, de amint valaki rád ül és irányítani próbál, totál zizin viselkedsz. Pedig betanítottak, tudsz mindent, amit kell, sőt, talán többet is! Mi rossz történt veled, Taigetosz?
– Micsoda idióta nevet adtál neki – hangzott fel egy ismeretlen férfihang a hátam mögött. – Na, pattanj le róla, hülye tyúk, ez a ló az enyém.
Az idegen, hogy nyomatékosítsa a szándékát, kibiztosította a kezében tartott pisztolyt. Lassan, felemelt kézzel felé fordultam és az alattam toporgó állatot is oda fordítottam.
– Hol van Isaac?
– Ki? Ó, a haverod? Nyugi, cica, csak lecsaptam. Most pedig lefelé onnan, haza akarom vinni ezt a dögöt.
– Rendben, csak ne lőjön, kérem! – Átdobtam a lábam és már landoltam is a homokban.
– Mit csináltatok vele?
– Semmit – feleltem reszketve.
– Miért nincs rajta kantár?
– Ott van, pár méterre a földön.
– Hozd szépen ide.
Engedelmesen elsétáltam érte. Taigetosz magától követett és hagyta, hogy visszategyem rá. Úgy remegett a kezem, hogy kétszer is mellécsatoltam, mire a férfi rám emelte a fegyvert sürgetésképpen.
– Segíts felszállni! De semmi gyanús mozdulat, vagy egyből lepuffantalak. Megértetted?
– Igen, értem. – Ellentartottam a kengyelt, amíg a férfi felkapaszkodott. Taigetosz biztosan ismerte és nagyon nem tetszett neki, hogy a hátán ül. Tuti ő rabolta el. Amikor a lótolvaj nem figyelt, egy ügyes mozdulattal kikapcsoltam egy szíjat.
– Most pedig menj előttem, és nyisd a kapukat!

Taigetosz lépésben jött utánam. Kinyitottam mindent, ami az utunkba került. Az utolsó kapu kinyitása után a férfi egyből odavágta a sarkait a ló oldalához. Az állat még a finom mozdulatokat sem tolerálta, nemhogy egy-egy sarkat a bordáiba mélyedve. Taigetosz néhány vágtaugrással lendületet vett, majd fenekét az égbe dobva megszabadult terhétől. A férfi fegyverét szorongatva, nyereggel a lába közt tovarepült. Amint a paták koppantak a földön, a ló visszaporoszkált hozzám. Nem gondolkodtam, csak felpattantam a hátára és a lehető leggyorsabb vágtában a recepció irányába száguldottunk. Taigetosz engedelmesen megállt, megvárta, hogy lecsússzak róla, majd mellettem maradt, amíg telefonáltam és a rendőrség néhány perccel később elvitte a többszörös lótolvajt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése