2019. január 6., vasárnap

Patkány: Nem annyira régi rege



Egyszer volt, hol nem, még az orosházai üveggyáron és a sólyi krematóriumon is túl, a déli határ környékén, úgy tíz kilométerrel északra Letenyétől, volt egy falu. Igazából több is, de agronómia és közigazgatás tekintetében egynek számítottak, vagy inkább még annyinak sem.
Ide utazgatott ki időnként a Halál, hogy arasson a poros utcákat járó, szottyos vénemberek és vénasszonyok közül, akik savanyú arckifejezéssel számon is kérték ezt rajta. A képükbe vághatta volna, hogy: azért, mert nem szedted rendesen a szívgyógyszered, szipirtyó vagy nem kellett volna annyi pálinkát szlapálni, fater de inkább hagyta a francba. Nem volt ideje ilyen hülyeségekre, valamint a tapasztalat és az évek már megtanították rá, hogy hiába magyaráz el bármit is ezer idiótának, mindig lesz egy újabb.
Így hát békésen végezte a dolgát, ignorálva minden mást.
Egyszer Misi nagyapját is meglátogatta, amit a fiú nagyon sajnált, mert így már nem volt honnan elemelnie a savanykás házi bort, amelyet a haverjaival (és szódával) szörpölgetett el egy-egy szép vagy kevésbé szép hétköznap délutánon, amikor a szülei nem tartózkodtak itthon, vagy ha igen, úgy tettek, mintha semmiről sem tudnának.
Az öreg nyugdíja is hiányzott a kasszából, de ezen inkább a szülők rágódtak. Ha pedig mindez nem lett volna elegendő, a temetés drága, a kosztot sem Isten fizeti majd helyettük, és a kazán beszerelésére sem ártana hagyni egy keveset, ugyanis a földgáz arany árában van mostanában. (A rohadt ruszkik hibája biztosan, hiszen tőlük jön, vagy nem?)
Az egyetlen ember, aki nem hiányolta a vénséget, az a felesége volt, ugyanis ő tudta róla, hogy megcsalta a Rékával még annak idején. (Pont avval a koszos kis kurvával. Még ennyi becsület sem volt a szaros vén kujonban!) Őt kimondottan nem érdekelte, hogy a Béla kannás bora vagy a pénze hiányzik. Rohadjon el a pokolban, a faszától kezdve! Az egyetlen jó dolog, amit elmondhatott róla, hogy legalább járt utána az özvegyi nyugdíj.
Így hát a család eléldegélt pár hétig, ki gyászolva, ki nem, mikor is beköszöntött a hónap vége, és egy fitying sem maradt a számlán, holott – özvegyi pótlék ide vagy oda – még a vízdíjat és a gázt (Mocskos ruszkik!) sem sikerült befizetniük, ami valljuk be, így január tájékán nem túl szerencsés eset. De vagy ez, vagy a villany, és a villany kell, mert anélkül nincs tévé meg számítógép. (Így min nézte volna a mama az Izaurát? A többit meg majd megoldják valahogy!)
Misi ekkorra teljesen egyedül maradt. Bor híján a barátai otthagyták, fázott, a szülei csak veszekedtek éjt nappallá téve. Így hát szépen-lassan kikristályosodott benne elhatározás: világgá megy. Telerakott egy sporttáskát étellel és ruhával, majd egy holdvilágos (és nem mellesleg rohadt hideg) éjszakán nekiindult a faluból kivezető aszfaltútnak, a térdig érő hóban.
Vissza se nézett. Örült a közúti lámpák kopott sárga fényében csillogó hónak, a fákról lógó jégcsapoknak. Hirtelen kitágult a világ, nem kellett tovább küzdenie az iskolával, sem a gyökerekkel, akik egész felsőben cseszegették. A szülei marakodásától is végleg megszabadult végleg.
Szép az élet, nem?
Ám az első pár kilométer megtétele után kezdett körvonalazódni benne, hogy ez az egész egytől tízig pontosan mennyire is volt szar ötlet. A lábát lassan már nem érezte a hidegtől, a nadrágját teljesen átáztatta a latyak és a háta sajgott a táskától. Azon gondolkozott, hogy vajon megérné-e stoppolni, de autót szinte nem is látott, miközben az árokpartot rótta.
Visszafordulni nem akart. Annál bármi jobb. Az apja megint megverné. Gyűlölte Misit, akinek az anyja egyszer elmondta, hogy a vén kurva nagyanyja apa fülébe ültette a bogarat, hogy Misi nem is tőle van, de sose merjen beszélni erről senkinek, mert akkor mindketten kapni fognak érte.
Mi lenne, ha mégis visszafordulna? Vagy csak ledőlne aludni egy kicsit valahol? A szeme szinte leragadt. A fagy már teljesen átjárta a tagjait, szétkúszott a csontjaiban, izmait szivaccsá változtatta.
Térdei lassanként feladták a harcot, és ekkor elfeküdt a hóban.
Csak egy pillanatra.
Lehunyta a szemét, és lebegni kezdett.
Mikor felébredt, meglepően légiesnek érezte magát. A sporttatyó pihekönnyűnek tűnt, sőt, már-már súlytalannak. Akárcsak a léptei. Szökdécselve szelte a végtelen hómezőt, és csak ekkor szúrt szemet neki, hogy az út és a lámpák eltűntek.
Hirtelen megrémült, hiszen ez nem rendes dolog, az aszfalt nem tűnhet el nyomtalanul, ha már ilyen sokáig szerencsétlenkedtek a leterítésével a munkások, ám egyszer csak meglátta a nagypapát a távolban, aki – ami még fontosabb – az egyik műanyagflakonos borát lengette.
Misi nem akart hinni a szemének, mely azon nyomban elfátylasodott.
Újra minden rendben lesz. Látja a nagyfatert, hisz ott van, integet a petpalackkal és vigyorog, a palackban pedig ott a bor! Fecóék megint át fognak járni hozzá, megint lesznek barátai. A szülei sem veszekednek, és ki tudják majd fizetni a számlákat.
Mosolyogva megindult az öreg felé, aki még mindig a flakont lengette.
Ahogy a fiú egyre közelebb és közelebb ért a vénemberhez, lassanként elkezdtek kirajzolódni egy másik alak körvonalai is. Öltönyt viselt, monoklival, kezében tablet, vállán kasza. A vénség is megváltozott: szemei üvegesen meredtek a világra, ajkait jól láthatóan két csipesszel bírták mosolyra, bőre kóros, sárga színt öltött.
Misi meg akart állni, de lábai maguktól vitték előre. Most már látta az öltönyös lábai körül ficánkoló két ördögfiókát is. Apróak voltak, aszottak és feketék. Misi rettegve konstatálta, hogy mindketten a nagyanyja arcát viselik.
Amint odaért, az öltönyös egy futó pillantással végigmérte, majd pötyörészni kezdett valamit a táblagépén.
– Meg is lennénk – mondta.
Kaszáját kézbe kapva a hómező közepére mutatott, ahol azon nyomban megnyílt a föld.
A fiú elakadt lélegzettel nézte, ahogy a kaszás a hóna alá vágja a nagyapját, majd a sötét lyukba hajítja. El akart rohanni, de tagjai nem engedelmeskedtek.
Az öltönyös a vénség után rugdalta az ördögöcskéket is, majd megragadta Misit a gallérjánál fogva, és vonszolni kezdte.
– Miért? – kérdezte a fiú megrökönyödve.
A Halál csak a szemét forgatta. Hányszor hallotta már ugyanezt, te jó ég.
Szabadságot kellene kivennie. Biztos van más is, aki ezt a baromságot el tudja végezni helyette.
Unottan behajította a fiút a hasadékba, aztán rágyújtott egy cigarettára, és elindult a legközelebbi kocsma irányába.
*
Misi összefagyott testét Kalányos Janika találta meg reggel, aki először is vállára kapta a sporttáskát, és hazaszaladt vele, lévén az állami támogatást nem utalták még, biztosan jól fog jönni ez a kis plusz, majd csak ezután telefonálta fel a rendőrséget.
A rokonság nagyon szomorú volt, hiszen így már a családi pótlék sem járt többé. (Hogy fogjuk ezután fizetni a rezsit? – sírta napokon át Misi anyja.) Boldogan (és kissé fázósan) éltek, míg éhen nem haltak.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése