A
nevem Gustavo Vittorio Emilio Juan Cruz Rosalinda Perez, és megállítottam a
Földet. Mindez jócskán fiatalkorom alkonyatának valahol a félútja felé történt,
azaz néhány hete. Akkor találtam rá életem hivatására, a végtelentermő citromfára.
Egy mező közepén állt, köré építettem fel a farmomat. Azelőtt sosem tanultam
növénytermesztést, a gondozásukról is csupán annyit tudtam, hogy itatni és
becézgetni kell őket, ezekhez pedig latin machóként mesterien értettem. A
növény meg is hálálta a kényeztetésemet. Igaz, nagyobb nem lett a megtalálása
óta, de kisebb sem, viszont sorra teremte a szebbnél is jobb és a finomabbnál
is ízletesebb, valaha kóstolt legesleglédúsabb gyümölcsöket. Ahogy
leszakítottam egyet, máris három újabb nőtt a helyén. Gyorsan meggazdagodtam.
És ha már ilyen jól ment az üzlet, úgy gondoltam, mehet ez még jobban is!
Csupán még több becézgetés, még több víz kell hozzá, ezeknek pedig bővében
voltam. Így hát még szorgosabban locsoltam és becéztem a fát, ám az egyszer
csak elkezdte lehullajtani a leveleit, a gyümölcsei leszáradva potyogtak le és
gurultak szét, végül a lecsupaszodott ágai is nyekeregve-nyikorogva letörtek. A
végtelentermő citromfa tönkrement. Mit volt mit tenni, úgy döntöttem,
gyökerestől kitépem, és újat ültetek a helyére. Csakhogy a gyökere erősen
tartotta magát. Húztam, cibáltam, cincáltam, tekertem, csavartam. Olykor úgy
éreztem, olyan gyorsan csavarom, hogy beleszédültem, máskor meg annyira
lassúnak tűnt, hogy másnap lett, mire feladtam. Vagy talán a tegnapba tértem
vissza? De mindhiába.
Végül
csak kitéptem! Ám nem egymagában jött. A gyökere véges végtelen hosszúnak
hatott, a végére pedig egy takaros pagoda tekeredett, amelyből egy dühös kis
ember ordítozott kifelé, de számomra kínaiul. És akkor jöttem rá, hogy megállt
a Föld. És én téptem ki a forgástengelyét!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése