Aznap, mikor kidobtak a Démonok közül, úgy gondoltam, majd
igába hajtom a Földet. Az alany tökéletes volt, szíve tiszta, tehát gyenge,
elméje a halálért kívánkozott, ami érthető, hiszen fél teste hiányzott és úgy
feküdt a romok alatt.
Beköltöztem a testébe, hiányzó szerveit és végtagjait a
sajátommal pótoltam. Az elméjéből megtudtam, ki is ő valójában. Egy kommandós
osztag vezetője, akivel egy rajtaütés során kialakult helyzet, miszerint
felrobbantották az épületet, amibe tartózkodtak – végzett vele. Illetve, csak
végzett volna.
Mikor magához tért, rájöttem, az elméje túl erős. Nem
tudtam őt irányítani. Ám amikor elaludt, kinyílt előttem a lehetőségek tengere.
Ez a helyszínhez eső legközelebbi hotelben történt, ahová elvittem. Még aznap
este lemészároltam a személyzetet és a vendégeket – megkezdődött a tisztítás.
Elültettem tudatába, hogy ki is vagyok és mi történt vele,
hogy miért néz így ki a karja és honnan ez az Isteni erő. Mikor ezt megértette,
félni kezdett, nem csak tőlem, már saját magától is. Végül ez lett a kulcs. Ha
félt, nem számított, hogy éber-e vagy sem, kedvem szerint irányíthattam.
Valahányszor alkalom nyílt rá, folytattam a hadjáratot és
fogyott a Föld lakossága. Első körbe kerültek a felettesei, akik számon kérték
a történtekről, aztán a börtön foglyai és őrei, mikor letartóztatták. Ő
kénytelen volt végignézni mindent, amit tettem, de nem tudott ellene tenni –
mivel félt –, holott teljes akaratából tiltakozott.
Ez így ment hónapról hónapra és városról városra, én pedig
élveztem minden percét. Mígnem egy napon, késsel a kezében készültem elvágni
egy katonatiszt torkát, aki addigra kiürítette gépfegyvere tárát – borzasztó fejfájás tört rám, így elvesztettem
az irányítást. Ennek következtében a végső vágást ő, saját tudatával végezte
el.
Ekkor történt, hogy elkezdett megnyugodni. Nem tudtam, hogy
csak beletörődött az elkerülhetetlen végzetébe, vagy pusztán félelme alakult át
valahogyan – de ezek után egyre kevésbé tudtam irányítani. Nem félt. Azonban új
cél nyílt ki számára. Eddigi életében minden tiltakozásával és cselekedetével
próbálta védeni az ártatlanokat, most pedig ő is rákapott a vér ízére.
Egy héttel az esetet követően már én néztem belülről az
eseményeket. Ahogy ment és gondolkodás nélkül irtotta saját népét. Kihasználta
az én adottságaimat, és megállíthatatlanná vált. Napról napra nőtt a vérszomj,
már-már az enyémen is túltett. Menekülni akartam, amíg még nem késő.
Tudtam nagyon jól, hogy ennyi együtt töltött idő véglegesen
összeforrasztott bennünket. Így kiválnom végzetes. Azonban gondolataim nem
hagytak beletörődni. Nem tudtam igába hajtani a Démonok birodalmát, most pedig
az emberiség elleni hadjárat dicsőségét is ellopták tőlem. Megkezdtem a
kiválást. Talán a Pokolban több szerencsém lesz...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése