Már nem is tudom, hogy azért reszketek,
mert harminc kilót fogytam az elmúlt időszakban, vagy az izgatottságtól.
Valószínűleg a kettő együtt, hiszen ma végre teletömhetem a gyomrom. A miszter
ezt ígérte nekem és még kezet is nyújtott. A rongyként lógó ruháim és feketére
koszosodott tenyerem ellenére megérintett, pedig én még magamtól is undorodok.
Ha arra gondolok, hogy a patakban történt „fürdés” során barna lé áradt ki
belőlem, nem tudok a saját szemembe nézni, ő mégis összepiszkolta magát a
rajtam lévő dzsuvával és a megnyugtató hangján csak annyit mondott, „holnap
kapsz enni”. Még azt is elviselte, hogy összekenem az autóját… Ezt az embert
csak Isten küldhette!
– Hölgyeim és uraim, köszöntöm önöket a
világvége afterparty-n, ahol megünneplünk szinte bármit, szinte bárhogy! A mai,
egy különleges alkalom, mert már lejártak a tartós élelmiszerek, és aki tehette
átállt a paleo diétára. Hogy miért fontos ez? Nos, csak ma, csak önök
megtekinthetik az egyik, még élő éhezőt, ahogy megetetjük! Addig is
fogyasszanak kedvükre a miszter jóvoltából kristálytiszta kristályvizet!
A felkonferáló szövegtől egyre idegesebbé
válok. A gyomromban már rég nem éreztem mást, mint tompa fájdalmat és maró,
savas kellemetlenségeket. Valószínűleg össze is ment, hiszen napok óta semmi sem
került bele. Most viszont elfogott az éhség és csorog a nyálam. Mintha már most
ehetnék. A függöny felgördül…
– Íme, az éhező!
Ez a hatalmas taps csak nekem szól, de nem
is érdekel, csak enni adjatok már. Enni akarok! Éhes vagyok!
– Az est tápláléka pedig…
– ÉHES VAGYOK!
– Dobpergés…
– Éhes va…
– Egy húsz dekás szar válogatás! Három
ember, és egy tehén segíti ma az éhezőt a túlélésben. Hát nem csodálatos
gesztus ez, hölgyeim és uraim?!
A taps nem marad abba. Ez szar. Szépen
megvilágítva. Mintha csak egy csokoládéválogatás lenne. Nem, ezt nem akarom.
– Kedves vendégeink, tegyék meg tétjeiket!
Vajon mennyire éhes egy éhező?
Éhes vagyok. Nem, nem, de éhezem. A
kezemet sem tudom megtartani már. Vagy meghalok, vagy szart eszek. Szar… Vajon,
ha nem teszem, lelőnek? Éhes vagyok. Éhes! Szart kell ennem! Enni! Megfogni ezt
a falatot!
– Már a kezében is van. Hoppá! Úgy látom
elejtette! De sebaj, maradt még négy!
Szart enni! Enni! Csak nem szabad rá
gondolni, még ha ilyen kibaszott büdös is!
– Na lássuk, lesz ebből hányás? Hölgyeim
és uraim, mit tippelnek? A tehén vajon jó szemmel nézné ezt?
– Kuss! Meg kell ennem! Nagyra nyitni a
számat és…
– Bent is van! Vajon bent is marad?
A nyelvemre tapadt, száraz és eszméletlen
keserű.
– Úgy látom a hányás kerülgeti. Mindjárt jön
a róka, há há há há!
Le kell nyelni! Le kell nyelni! Le kell
nyelni! Le kell nyelni! Kurva életbe!
– Na, nem szép dolog ilyen hangokat
kiadni!
Le kell nyelni! Le kell nyelni! Le kell
nyelni! Faszom! Lent van. Ne gyere vissza! Csak ne gyere vissza!
– És nagyra tát! Hát nem csodálatos,
hölgyeim és uraim? Az éhező szart evett! Már nem is éhezik többé!
A könnyeim patakokban folynak, pedig nem
is sírok. Az emberi kegyetlenség nem ismer hatá…
– Fejbe lőni!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése