Jandácsik Pál - Állatok maszkabálja (2016)

Decemberi könyvajánló

Szerencsésnek mondhatom magam, amiért részt vehettem a könyv bemutatóján, mely a budapesti Cat Café bárban zajlott. A jó hangulatú kiselőadás során megismerhettem az írót, betekintést nyertem a motivációjába, gondolkodásába, ennek hatására pedig teljesen más szemmel kezdtem el olvasni a könyvet. Számtalanszor megesett már, hogy valamely regény olvasása közben kérdéseim akadtak, de nem kérdezhettem meg az írót, mert nem ismerem, és természetesen sosem válaszolna a leveleimre. Ez most egészen más helyzet, mivel már a könyv megvásárlása előtt rázúdíthattam Palira a kérdéseimet, és az olvasás után is.

A történet nem kifejezetten bonyolult, épp annyira könnyed, amennyire egy 250 oldalas regénytől elvárható, de azért megdolgoztatja rendesen az agyat, nem ajánlom, hogy fáradtan olvassátok.

Egy fiktív, kissé szürreális világban járunk, ahol az állatok két lábon állnak, nincs nagy méretbeli különbség közöttük (a macska és az egér majdnem egymagasak), ruhát hordanak, telefonon pötyögnek és autót vezetnek. Teljesen ugyanúgy élnek, akár az emberek, bár néhány tipikus, állatokra jellemző viselkedésforma azért felbukkan náluk. Gondolok itt arra, hogy kiszagolják egymás feromonjait, a macskák látnak a sötétben, a hiénák állandóan vihognak, és a nyulak szünet nélkül kufircolnak.

Az ember úgy jelenik meg a világukban, mint kriptid, akit néhányan ugyan látni véltek, de azoknak senki sem hisz. Filmekben, könyvekben misztikus lényként szerepel, a kölykök éjjel attól félnek, hogy az ágyuk alatt lapul, a felnőttek csak legyintenek rá.

A sztori egy rendkívüli kegyetlenséggel elkövetett gyilkossággal kezdődik. A zsaruk egy oroszlán tetemére bukkannak, akinek lenyúzták, és ellopták a bőrét. Szerencsére a boncmesterek az állat gyomrában szőrszálakat találnak, így a DNS vizsgáló alá helyezve könnyedén kinyomozhatják a tettes fajtáját. És most jön a meglepetés!

A gép képtelen beazonosítani a szőrszálat, nincs ilyen fajtájú állat a nyilvántartásban. Cesar Darlington, a németjuhász nyomozó rideg komolyságával és nagyszerű szimatával felkeresi a szociopata, emberré plasztikázott szfinx macskát, dr. Lex Siegfriedet, vajon van-e sejtése arról, miféle lény lehet a gyilkos.

Eközben megismerkedünk egy szokatlan szerelmespárral. Arthur, a rókafiú és Christie, a feketepárduc-lány meglepően jól összeillenek, dúl közöttük a nagy lámúr, folyton ugratják egymást, incselkednek és játszanak. Első megjelenésük alkalmával rögtön megszerettem őket, habár maga az elgondolás, miszerint egy kutya- és egy macskaféle jól megfér egymás mellett, ráadásul szexelnek is, számomra kissé furcsa. Nem azért, mert a kutya meg a macska évezredek óta gyűlöli egymást, hiszen ebben a világban minden faj békében él együtt. Az lepett meg, hogy a fajták keverednek, ráadásul ebből kifolyólag gyerekeket fogadnak örökbe, mert sajátjuk nem születhet. Mindenki maga döntse el, hogy ez még belefér-e neki, vagy sem. Nekem nem fért bele, logikusabb lett volna, ha egy kutya és egy róka vagy egy párduc és egy macska párosult volna össze.

Arthur és Christie egy halloweeni bulira indul el, melyet a barátaik vidéki faházában tartanak. Mivel az állatok számára a legnagyobb rémség az ember, a jelmezek emberi alakokat testesítenek meg. A bajok akkor kezdődnek, amikor Grillon, a borz kimegy a hóviharba pisilni, és egy röpke órával később Christie rátalál a megnyúzott holttestére a pincében. A párduclány azonnal riasztja Arthurt, és a szerelmespár hirtelen egy rémisztő, szorongató rémálom kellős közepén találja magát.

Ki a gyilkos? Kiben bízhatnak és kiben nem? Össze kell tartaniuk, különben ők is meghalnak, ahogy mindenki, aki a faházban tartózkodik.

Meg kell, hogy mondjam, ez a regény nem egyszerűen jó. Hanem zseniális! A cselekmény rendkívül feszített tempóban zajlik, egyetlen percig sem unatkoztam, sőt, gyakorlatilag le sem bírtam tenni a könyvet. Rég olvastam el ilyen gyorsan egy regényt, rég szórakoztam ennyire és ritka, hogy azt mondom, ez tetszett, és újra el akarom olvasni. Az Állatok maszkabálja elérte a mércémet.

Szokásomhoz híven felsorakoztatom erényeit és gyengeségeit. Kezdjük az erényekkel.

Ami számomra a legnagyobb örömöt jelentette, hogy a sztori ugyan in medias res módjára egyből belecsap a lecsóba, ám fokozatosan (jól elkülönített dőlt betűkkel) felbukkannak visszaemlékezések. A szereplőket nem csak éppen aktuális beszólásaikból és tetteikből ismerhetjük meg, hanem előéletet is kaptak, mindezt már-már esti mese gyanánt suttogja az író a fülünkbe. Jól időzített, megfelelő hosszúságú mininovellákat olvashattam, így még jobban a szívembe zártam minden egyes szereplőt, na meg egy bizonyos pettyes esernyőt is. Még Lex, az elmebeteg macska is kapott háttérsztorit, ráadásul kimondottan megható és érdekes dolgok történtek vele, teljesen meg tudom érteni, hogy szociopata lett belőle.

A könyv másik üdítő tulajdonsága a humor, ami nem meglepő, hiszen ruhákba bújtatott állatokról van szó. Persze, hogy az író kihasznál minden egyes alkalmat, amikor elsüthet egy jó poént, és meg is teszi, hála az égnek, mert még a vonaton is teli szájjal vigyorogtam, míg olvastam.

Néhol annyira cukik voltak a bundás kis szerelmesek, hogy már-már megfeledkeztem róla, hogy ők valójában róka és párduc. A gyagya, mafla és zizi szavakkal annyira emberközelivé kerültek, hogy legszívesebben belemásztam volna a könyvbe, és megsimogattam volna azt az édes kis buksijukat.

Emellett (és ez tőlem nagy szó) a meleg poénok is meglepően jól sikerültek. Azért mondom, hogy ez nagy dolog, mert sajnos a homoszexualitás, mint létező jelenség, önmagában szerintem nem vicces. Égnek áll a hajam, amikor egy filmben meglátok egy hisztis, sejpítő, rózsaszínba öltözött cicafiút, aki tulajdonképpen nem csinál semmit, nem is fontos a sztori szempontjából, hogy meleg, de ott van, és erőszakkal nyomja le a torkunkon, hogy márpedig ezen most nevetned kell, mert milyen vicces már, hogy ő meleg. Az Állatok maszkabáljában azonban tökéletesen időzített, rafinált taktikai kihasználtsággal bukkannak fel ezek a poénok, ami nagyon ritka, így ennek duplán örültem.

A harmadik pozitívum pedig maga a végkifejlet, amit természetesen nem fogok leírni, de annyit mondhatok, hogy tátva maradt a szám. Őszintén, egészen odáig nem vettem komolyan ezt a könyvet, úgy gondoltam, édes kis krimi cuki kis állatokkal, de csak mese. Aztán megjelent egy akkora csavar, hogy csak bámultam, pislogtam, és azt is elfelejtettem, fiú vagyok-e vagy lány. Tisztelet az írónak, mert egyedülálló képzelőerejével és logikai trükközésével egy olyan világot teremtett, amihez hasonlóval még soha, egyetlen fantáziaregényben sem találkoztam.

És most jöjjenek a hibák, mert sajnos azokból is akad néhány, de szerencsére nem rontották el az élményt, mégis úgy érzem, fontos ezekről is említést tenni.

Mivel részt vettem a bemutatón, felkészültem rá lelkileg, hogy ez egy igen erőszakos, mindenféle prűdséget mellőző, vérben és szexben bővelkedő sztori lesz. Nem is a gyilkosságok ábrázolásával gyűlt meg a bajom (amik egyébként zseniálisak voltak), hanem a perverzióval. Szándékosan használom ezt a szót, mert sajnos ezt igazán tudom erotikának nevezni.

A könyvbemutatón az író elmagyarázta, ezek az elemek azért kellettek, hogy emlékeztessenek rá, az állatok csak állatok, mégis bevallotta, kicsit túlzásba vitte ezt a vonalat.

A másik hátrányos tényező pedig a nyelvezet. Első könyves író révén még van hová fejlődnie, sajnos sokszor előfordult, hogy nem szépen fogalmazta meg a mondandóját. Bár értettem, mire akar kilyukadni, mégis kizökkentettek a rosszul megszerkesztett mondatok vagy a szegényes szókincs. Szerencsére ez sem volt annyira nagyon zavaró, ráadásul az egyharmada felé kezdett egyre szebben fogalmazni, a végére pedig már fel se tűnt.

Mindezeket összevetve azt mondom, ezt a könyvet mindenképpen megéri megvenni és elolvasni. Összefüggő, logikus, nem szájbarágós, sokkal inkább intenzíven ábrázoló stílusban olvashattam egy olyan egyedülálló világról, ami teljesen beszippantott. Elvarázsolt, lebilincselt és boldoggá tett. Ez egy jó könyv ismérve. Így bátran merem ajánlani bárkinek, és a nyakamat teszem rá, hogy senki sem fogja megbánni, hogy a kezébe vette. Jó szórakozást kívánok hozzá nektek is!