Szűcs L. Attila: Az első

Kopp.
A játszmákkal kezdődött. Először kicsiben. Te azt szeretted, ha a takaró gombos fele lent van, én azt, ha fent. Te vajjal készítetted a rántottát, én olajjal. Visszaforgattad a takarót, én beletörődtem, és megettem a rántottát, amit sütöttél.

Kopp.
Később buliba mentünk, bár én utáltam. Te viszont szeretted. Táncoltál egy sráccal, nevettél a viccen, amit mondott, pedig amikor én meséltem, csak a szemöldöködet ráncoltad. Mikor rám néztél, sütött rólad, hogy undorodsz a fickótól, mégis gondosan ügyeltél rá, hogy lássam, kezetek véletlenül összeér.

Kopp.
Nem sírás volt, nem sértődés, hanem hiszti. Csak mert segítettem egy lánynak felcipelni a csomagját az állomás lépcsőjén. „Láttad, hogy néztem rá.” Megsúgom: sehogy. A bőrönd dög nehéz volt, a lépcső meg rozoga- a lábam elé figyeltem, pofára ne essek.

Kopp.
Miért így mondtam? Miért, hogy mondtam? Meg sem szólaltam. Mi az, hogy pont az volt a baj? Te sem mondtad sosem, hogy szeretsz. Sőt… Na, mindegy, én szerettelek.

Kopp.
Éhes voltál. Elmentünk kínaiba, mert tudtam, az a kedvenced. De te lebasztál, hogy miért nem olaszban ettünk. Következőnek drága étterembe vittelek, igazi elegáns vacsorára. Megkérdezted, miért, azt feleltem: mert megérdemled. És amúgy egy gyűrű is volt a zsebemben.

Kopp.
Minden bizonnyal nemet mondtál volna. De szerencsére összevesztünk, még a lánykérés előtt. Már nem is emlékszem, hogy min. De úgyis csak ürügy volt. Bármit mondtam, vagy tettem – vagy pont, hogy nem–, mindenképp vita lett a vége.

Kopp.
Nem mondtad, hogy szakítani akarsz. Akkor vállalnod kellett volna felelősséget. Inkább kiprovokáltad, hogy én tegyem meg. Jó sokáig tartott, nagyon türelmes vagyok.

Kopp.
Bár az rosszul esett, ahogy utána bántál velem. Persze tudom, hogy a legyünk csak barátok azt jelenti, „soha többé nem akarlak látni”, de nem is így váltunk el. És nem is haraggal. Persze… én mondtam ki, hogy vége, szóval lehetett utálni.

Kopp.
Áúúú! Áh… Hogy az a… Nem rávágtam az ujjamra? Nem baj, ennyi szög biztosan elég lesz. Ne dörömbölj! Úgysem tudsz kijutni.
Amúgy emlékszel erre a tisztásra? Az első randin ide jöttünk piknikezni. Hihihi, pont egy hangyabolyra ültünk.
Szeretem ezt a helyet. Homokos a talaj. Könnyű sírt ásni. Talán még egy kis homokvárat is építek.

Utóirat: Szerintem nem gáz a kék haj. Ha egyszer szakállat növesztek, azt is befestem!