A tény ahogy élünk oly elszomorító
Elpusztítunk mindent mi igazán jó
Az illúzió mit élvezetként ismerünk
Felzabálja lelkünket ott mélyen legbelül
A jövőnkért feláldozzuk jelenünket
S elhajítjuk azt mi emberré tesz minket
Az anyaföldet mely oly sok életet adott
Vigyorral a szánkon mérgezzük agyon
Majd ha minden víz szennyezett lesz
És az összes madár végleg elmegy
Amikor a fák már nem nőnek az égig
S a Kecske többet nem Meezik
Az életünk végén talán rádöbbenünk arra
nem ránk nézve sértés az a szó, hogy marha
Miénk volt a hely minek neve Paradicsom
De nem marad más csak iszap és gyom
Kapzsiságunkal kreáltunk egy istent
Neve a Pénz kinek oda adunk mindent
Azért élünk, hogy pénzt szerezhessünk
És Pénzt költünk, hogy ezért élhessünk
Az utat mely egy szebb világba vezetett
Nem szegélyezi más csak szemét és tetemek
A mienk és Nem másé az a sok élettelen test
Hisz tükörbe nézünk és ez borzalmasan fest
Igen, Jól látod, hogy a tükröket azok tartják
Akiknek az úton össze rúgtuk a sarkát
Nem bántani akarnak, hisz mi ezt már megtettük
Csupán figyelmeztetnének arra hogy eltévedtünk
Reménytelenek azért még nem vagyunk
Csak legyen a szívünk az új agyunk
Nem kell ezt szó szerint érteni
De a szeretetet sem kell mástól félteni
Hisz annyit mondok én csak ezzel,
Nem kell mindent felruházni értelemmel
A legszebb s legjobb dolgok oly egyszerűek
Öleld meg egy szerettedet és ekkor fogod érteni meg
"A Lélek Bohóca"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése