2017. február 27., hétfő

Tóth Lajos: A triumvirátus +14



Bever a nap a szobába, olyan fényes, mint az Isten nyila. Nincs ott más csak egy kanapé. A kanapén három srác rövid halászgatyóba, koszos sportcipőbe és lenge pólóba. Velük szemben áll egy ősz hajú női egyed, akinek kora talány. Nyolcvan és a halál között van talán. Arca huncut, teste vékony, ruhája estélyi, mintha csak a Nemzetibe készülne menni. Parfüm is annyi rajta, hogy száz méterről bűzlik. Ukrajnából csempészett olcsó cigarettát szív, melyet az elébb sodort, majd így beszél az orosz nép szent nyelvén:
- Szóval ti volnátok a triumvirátus?
- Ki kérdezi? - felel vissza Szabi, a középen ülő kamasz. De micsoda kamasz! Karján könyékig karkötők, nyakában temérdek nyaklánc, füle, orra piercinges, fején színes kendő, melyet egy hátracsapott fullcap sapka fed el. Arca sunyi, szeme kék, haja, mint a hosszú szalma.
- Én.
- Való igaz!
- Sok mindent hallottam rólatok. Azok is igazak?
- Nem, a fele hamis.
- Akkor bőven elegek vagytok a feladatra.
Szabi jobbján Jani, a kamasz. Ő fekete hajú, copfos, zöld szemű. Teste hasas, arca aggódó, beesett.
- Miért vagyunk itt? Ez nem jó ötlet.
Szabi balján mordul a srác, Szikla. Jani elhallgat. Szikla kopasz, izmos, nagydarab. Szakálla van, komoran ül, csak néha néz Szabira. Az legyint.
- Ugyan már! Mi lenne a feladat?
- Örömmel hallom, hogy érdekel - felel a matróna. Nagyot szív, és folytatja: - Nem kérem ingyen. - Elővesz egy csekkfüzetet, kitép belőle egy lapot, kitölti, és átadja. - Egymillió rubel. Előleg.
- Egymillió rubel? - lepődik meg Jani, de Szabi, kinek kezébe jut, nem érti. Széttépi, és eldobja.
- Mit csinálsz? - ijedezik Jani, de Szabi mosolyogva kifejti:
- Nem dolgozunk pénzért. A triumvirátus vagyunk, mi csak heccből csinálunk dolgokat. Csak az a lényeg, hogy ne unatkozzunk, meg ne ütközzön az elveinkkel.
- Nekem heccből is jó - nevet a matróna. Sárga borítékot vesz elő, odaadja. - Ebben van benne a munka leírása.
- Vállaljuk - közli Szabi, miközben két társa verseng azon, ki nyissa ki a borítékot vajon.
- Nem kéne előbb megnéznünk, mégis mit kell tennünk? - kérdi Jani, s Sziklát hagyja nyerni. Az beletekint a dolgokba, legyint, majd arrébb rakja. Szabi közben feláll, majd a közeli Hitler festményhez lép.
- Nagy arc volt ez a csávó! - mondja Szabi. - Én mindig is imádtam!
- Szabi, te zsidó vagy! - emlékezteti Jani, mire Szabi:
- Attól még nagyon állat a koma! Igazi példakép! De mi vagy te, antiszemita, hogy emlegeted etnikai hovatartozásomat?
- Inkább ülj vissza, Szabi - javasolja a matróna, amaz ezt cselekszi. -  És térjünk vissza a lényegre. Meséljetek Némáról.
- Az egy fasz - mondja Szabi.
- Mit szeretnél tudni róla? - így Jani.
- Mindent - mondja a matróna. - Az a gyerek beleköpött a levesembe.
- Hát, miért adtál neki levest? - háborodik fel Szabi.
- Bocsáss meg neki - szabadkozik Jani. - Kicsit bolond a nyomorult.
- Akkor miért ő a vezéretek?
- Bonyolult.
- Ne vond kétségbe vezetői képességeimet! - kiált Szabi. - Én vagyok Julius Caesar maga! A triumvirátus magja. A mi feladatunk, hogy segítsünk bárkinek, aki kéri!
- Értsd: alvilági alakok, bűnözők - suttog közbe Jani.
- És eddig senki nem jött vissza panaszkodni!
- Mert jól teljesítettük a rablást, gyilkolást, árulást.
- És ezek itt a segédeim: jobbomon Crassus és balomon Pompeius!
- Miért én vagyok Crassus? - értetlenkedik Jani. - Néma egyébként, ha már itt tartunk ősellenségünk. Veszélyes alak.
- Valamiért megakar ölni minket az Istenadta - mutat rá Szabi.
- Talán nem kellett volna megkínozni! - mordul rá Jani. - Hosszú sztori.
- Ráértek most elmondani.
- Szenvedélyes Fradi ultra volt az illető régen, csak génjeit módosították véletlen. Azóta tényleg olyan, mintha megnémult volna, alig beszél. Azóta arca nem ismer pozitív kifejezést. Nincs mosoly, nincs vicc, amin mosolyogna, és vissza akarja kapni érzelmeit a rossz pofa. Párduc, közös barátunk tette ezt vele, és őt rajtuk kereste.
- A spanyol inkvizíciónak tetszett volna, ahogy jómódra tanítottuk - mondja Szabi. - Csak nem tanult belőle, azóta is jön mindig az értetlen.
- Összegyűjtötte Párduc ellenségeit nemrég. Asszem forral valamit, az hétszentség! És neked mit ártott?
- Jóféle cigiket vett tőlem potom áron nagy tételben. Épp hogy csak fizetni elfelejtett - mondja a matróna.
- A sóher zsidó! - szól közbe Szabi. - Egyszer tényleg agyon kéne verni! Kezdi a helyét kicsit eltéveszteni!
- A múltkor se sikerült - hányja a szemére Jani.
- Mert elrepült.
- Az a baj, hogy még mindig szenvedélyes. Okos, és nem adja fel. Gyűjti a pénzt, mint nektárt a méh. Úgy vélem, lassan megint a hazára hoz veszélyt.
- Hazára? Titeket érdekel a haza? - döbben meg a matróna.
- Persze - húzza ki magát büszkén Szabi. - Mint konzulok, minekünk kell megvédenünk Rómát!
- Magyarországot! - ordít közbe Jani.
- Mármint Rómát! - kiált Szabi. - Mert Néma ebben is ludas, a haza letojva, neki ez huszadlagos, csak az érzelmeit kapja vissza valahogy! Ezért is kell nekünk győzni, és nem hagyni azt a férget nyerni! Mert a múltkor is talált egy atombombát a vicenzai titkos katonai bázison. Azzal fenyegetőzött, hogy ránk hajítja, ha nem mondjuk meg, hol van a mi Párducunk. Ilyet nem lehet tenni! Hazám fiait miattunk elpusztítani!
- Jászfelsőbitangpusztai katonai bázisról hozta az atombombát, és a szülővárosunkra akarta ledobni - javított bele Jani. - Mi sose tennénk ilyet, és nem is tehet az, aki szereti ezt a földet. Ez az elvünk, és ebből nem engedünk.
- Akkor nem én leszek, aki feladattal fog megbízni benneteket - intett a matróna, mire orosz jóemberek sorakoztak fel a kanapé mögött. - Most menjetek! Azért köszönöm jelenléteteket.
- A Hitler festményt elvihetem? - kérdi Szabi.
- Nem! - felel a matróna, majd kitessékelik onnan a triumvirátust.
Öt perc eltelik, ők három a főtéren sétálnak, és fagyiznak.
- Muszáj volt elhoznod azt a festményt? - mutat rá Jani a Szabi kezében szorongatott Hitler festményre.
- Miért? Olaj és vászon, ráadásul tök szép!

- Kezdem érteni, nekünk miért lesz mindig eggyel több ellenségünk…

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése