A férfi háttal állt neki, az ablaknál felfüggesztett kalitka mellett. A szobát vidám madárcsicsergés töltötte be, az apró, vörös kanárik élénken repkedtek a hatalmas kalitkában. A levegőt betöltötte a madáreleség és a légfrissítő furcsa, orrfacsaró keveréke.
– Bodan – szólalt meg a nő –, ráérsz most egy percre?
Céltudatosság és lekicsinylés csillant meg a férfi szemében, ahogy megfordult és a nőre nézett. Hiába ismerte hónapok óta a férfit, Katherine-t kirázta a hideg ettől a tekintettől.
Dühös, mert érzi előre, hogy rossz hírt hoztam – futott át a nő agyán. Ám mielőtt belekezdhetett volna a mondandójába, Bodan halkan megszólalt:
– Engel még a vesztünket okozhatja. Kockáztatja a sikeremet. Kár, hogy olyan jól ért a fegyverekhez…
Félelmetes – rezzent össze Katherine. Nem válaszolt. Bodanra nézett, de az csak állt az ablak mellett, szinte mozdulatlanul, tenyerében aprócska kanári pihegett.
Groteszk volt az egész kép: a marcona férfi és a pihés kis jószág. A zord hang és a vidám madárdal.
– Hiba volt bevenni őt a csapatba, hiába Wolff cimborája – folytatta Bodan. – Szerintem nélküle is boldogultunk volna. És boldogulni is fogunk nélküle, igaz?
– Igaz – felelte határozottan Katherine. A hangja magabiztos volt, mégis reménykedett benne, hogy nincs igaza. Hogy nem fog sikerülni Bodan terve.
– Jobb lesz nekünk a nélkül a csúnya Engel nélkül… – gügyögte Bodan a kis madárkának. Az vidáman csiripelt az erős marok fogságában.
Katherine nyelt egyet, szemét az apró kanárira függesztette. Az láthatóan jól érezte magát ott, ahol volt. Katherine sosem szerette ezt a férfit, mániákus madárimádata még eszelősebbnek mutatta Bodant, mint amilyen.
Levegőt vett, próbált valamit kitalálni, aminek nem az lesz a vége, hogy a siker érdekében megint eltesznek valakit láb alól. Már a gondolattól is borsódzott a háta, de hirtelen úgy érezte, kifogyott minden ötletből. Bodan annyira biztosra veszi a sikerét, annyira hisz az igazában, hogy bármire képes. Szó szerint.
– Meg kell tőle szabadulnunk – kezdett bele határozottan a férfi. Ujjai óvatosan cirógatták a puha tollakat. – Igaz, kis madárkám? Nem hagyhatjuk, hogy bárki keresztbe tegyen a tervemnek…
– Nem hagyhatjuk – ismételte halkan Katherine, habár nem hozzá beszélt a férfi. Mégis tudta, hogy Bodan ezt várja tőle, így jó katona módjára még bólintott is a szavaihoz.
Ostobaságot csinál, már hónapokkal előbb le kellett volna lépnie, amikor rájött, mire is készül valójában Bodan. De már közel van a célhoz, most már nem hátrálhat meg. Katherine kihúzta magát és elszántan a férfira nézett. Nem hagyhatja, hogy Bodan sikerrel járjon. Neki kell győznie.
Porszemcsék kergetőztek a keskeny fénysávban az ablak előtt. A kismadár Bodan tenyerében fürdött a vakító napsugarak melegében, de maga a férfi félhomályban maradt. Abszurd és egyben riasztó volt a kép, mintha a gyanútlan kismadárra maga a halál lesne az árnyékból. Közben Bodan visszalépett az ablakhoz, és óvatos mozdulattal magokat szórt a kanári elé. Aztán hirtelen megfordult, felkapta a fejét és egyenesen Katherine szemébe nézett.
Rémület szánkázott végig a nő gerincén, ahogy meglátta a felvillanó haragot Bodan szemében. Hiába leplezte olyan jól az érzelmeit a férfi, a tekintete mindent elárult. Az ő lelkének igaz tükre volt a szeme.
– Sokáig vártunk már így is – csattan fel hirtelen Bodan. – Most már elegem volt, minden elvesztegetett nap a sikeremet kockáztatja! Nem pazarolhatjuk tovább a drága időt, azt meg pláne nem hagyhatjuk, hogy Engel meghiúsítsa a tervemet! Annyi energiát fektettem már ebbe az egészbe… Nem fogja egy utolsó kis senki felborítani az egészet! Sikerre viszem, amit elhatároztam! Ez életem célja…
Tett egy lépést az ablak felé, amitől fényárba borult az arca. Elszántság és agresszió tükröződött rajta. Katherine egy pillanatra azt hitte, Bodan kitekeri a kezében pihegő aprócska madár nyakát. Már látta is, amint a vaserejű, kegyetlen ujjak a kanári testére csavarodnak, hallotta a törékeny csontok roppanását… De tudta, hogy a férfi ezt nem teszi meg, akármilyen dühös is.
– Úgyis eléred, amit akarsz. Sikerülni fog. – bökte ki Katherine hirtelen monoton hangon, mint egy robot. Annak is érezte magát, ahogy hátratett kézzel, vigyázban állt a férfi előtt. Igyekezett minden érzelmet eltüntetni az arcáról. – Mit csináljunk most?
Valahonnan mély, zengő harangszó szűrődött be a lakásba, mire a kanári madarak még jobban rázendítettek.
– Wolffot állítsd rá Engelre. – közölte Bodan ellentmondást nem tűrő hangon. – Tudni fogja, mit kell csinálni vele. Te pedig nézzél szét Engelnél, a lakásában és a vadászházában is, és tüntess el mindent, ami veszélyes lehet ránk nézve!
Zártosztályon lenne az ilyen ember helye, gondolta a nő, miközben kényszeredetten bólintott egyet. Megfordult, és igyekezett nyugodt léptekkel távozni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése