Már sok éve annak, hogy utoljára a nagybácsikámnál töltöttem a szünetet, de mivel apának üzleti útra kell mennie, nem szívesen választom a hideg időt, a Victor bácsinál épp beköszöntő tavasz helyett.
Kiszállok az autóból, elbúcsúzom apától, majd megölelem a bácsikámat. Mióta nem láttam sokat változott a haját hátrafésülve hordja és szakállat is növesztett. A kék szemek most is, mint mindig a tengert juttatják eszembe.
A lágy hűvös szellő végigsimít rajtam, mintha csak köszönteni akarna, majd játékosan meglebbenti a hajam.
– Ne is mondd, tudom mi az első kérdésed – mondja, és igaza van, épp azt akartam kérdezni – és igen, már nyitva van, de még hideg a víz nem lehet fürdeni.
– Hiszen ismersz, olyan, hogy hideg víz, számomra nem létezik – nevetek.
– Jaj, Roxy semmit nem változtál, add ide a csomagod és menj.
Még be sem fejezi a mondatot, már rohanok. Elszaladok az almafák mellett melyeket hatalmas cseresznyefák követnek. Amikor kivirágzanak az meseszép, ez is annyira hiányzott már, mint itt minden.
A szívem egyre vadabbul ver. Már messziről látom, ahogy megcsillan a kristálytiszta víz, az úszómedence számomra éltető erő. Út közben ledobálom magamról a ruhákat, megborzongok, tényleg hűvös van, de mindez cseppet sem számít, már nem. Úszódresszben szaladok tovább, majdnem ott vagyok.
A bácsikámé a város kültéri uszodája, és épp ezért jártam hozzá régen nagyon sokat, de az utóbbi időben apa mindig magával cipelt. Szerettem is meg nem is, igaz, hogy elég sok helyen jártam és szerencsésnek kellene lennem, de mindenhol leginkább a víz érdekelt. Most viszont a legkevésbé sem akartam lecserélni az itteni csodás tavaszt a hideg zord télre.
Nemsokára itt a fesztivál is. Mintha láttam volna már egy-két bódét, de mivel gyorsan szaladtam csak elmosódott kép volt az egész.
Másoknak a levegő a lételeme, míg nekem mellette a víz is. Amióta csak az eszemet tudom mindig a vízben voltam és mióta elkezdtem az úszást, ha akartak se tudtak volna kiszedni onnan, épp ezért nem is nagyon próbálkoztak vele.
Belemászok a medencébe, a testemmel kisebb hullámokat keltek, lemerülök és a lélegzetemet visszatartva lent maradok mindaddig, míg a levegőm el nem fogy. Az öröm úgy járja át a testem, mint aki most vesz levegőt először. Egymás után úszom a hosszokat, amíg el nem fáradok annyira, hogy nem bírom a tempót. A hátamra fekszem és behunyom a szemem. Lebegek, nem csinálok semmit, csak a víz és én vagyunk, eggyé válunk.
Lustán felpillantok, a felhők egymásután követik egymást, olyan mintha versenyeznének egymással.
Lemerülök a medence aljára, kezeimet magasra az ég felé tárom, mint aki el akarja érni a felleget. Egy nagy csobbanást hallok és kiabálást, valaki megragad a hónaljamnál fogva és a part felé úszik velem. Csak pislogni tudok, nem értem az egész helyzetet. Kiérünk a szélére, oldalra fordítom a fejem, és egy fiút pillantok meg, amint engem vizslat. Rövid fekete haja a szemébe lóg, majd kellemes hangján megszólal.
– Jól vagy? Mégis mit képzeltél? –a hangja megrovó, de aggódó is egyben.
Ez már-már mesébe illő, megment ezek után pedig el akar bájolni a sármos kinézetével, mi tagadás van mit a tejbe aprítania, de akkor is és az a mosoly…
– Hogyhogy mit, úsztam, ha nem tűnt volna fel! – felelem kicsit dühösen.
– Úsztál? Kintről úgy tűnt, mint aki épp megfulladni készül. Ilyen hideg vízbe senki nem úszik!
– Számomra nem létezik hideg víz – vágom rá egyből.
Annyiszor lepődtek már meg, hogy vagyok képes ilyen vízben úszni, ezért a berögzült válaszon mindig mosolyognom kell.
Rám pillant azokkal a hatalmas gyönyörű zafírkék szemekkel. Egyből elveszem bennük, eddig azt hittem a bácsikám szemeinél nincs csodásabb, de ezek olyanok, mint a legvadabb tenger, meg akarom hódítani ezt a mély kékségét. Arca vékony, száján egyre csak elhatalmasodik valami mosolyféleség. – Azt hittem csak én vagyok ilyen elvetemült, de ezek szerint tévedtem, bocsánatot kérni mindenesetre nem fogok – nevet – Mostanában költöztél ide? Eddig nem láttalak.
Beúszok a medence közepére, de ő körülöttem úszkál.
– Nem éppen. A bácsikámé a kültéri uszoda, igaz régen voltam erre…
– Értem, ezek szerint úszol majd a vásári bajnokságon.
– A min?
– Lesz egy bajnokság a vásár végén, már második éve rendezik meg. Nem is tudtad?
– Nem az én műfajom, én csak magamnak úszok, régen versenyeztem, de engem nem motivál a győzelem, csak a víz érdekel.
– Érdekes lány vagy, nem olyan, mint a többiek.
– Persze, hogy nem! – Felnevetek és visszafordítom a tekintetem az égre.
– Úszom pár hosszt, nincs kedved egy kis megmérettetéshez? – kihívó a hangja.
– Szívesen úszom, de mint mondtam nem motivál, hogy gyorsabb legyek valakinél.
– Hmm… akkor egy kis bemelegítéshez mit szólsz? Mivel kezdjük? Mit szeretsz úszni?
– Gyorsat, ha az megfelel.
Kimászunk a vízből, a szellő most is fúj és így, vizesen még hidegebbnek tűnik, de csak a mellettem lépdelő fiúra tudok összpontosítani. Mosolyog, amióta megpillantottam egy percre se hagyta abba, olyan mintha nem tudná letörölni az arcáról, ez engem is mosolygásra késztet. A bensőmet melegség járja át és érzem, hogy kezd melegem lenni.
Észreveszi, hogy figyelem – Mi az? – kérdezi.
– Semmi, csak a szüntelen mosolyod, olyan szokatlan. Te se vagy olyan, mint a többiek.
– Persze, hogy nem – feleli egy még nagyobb mosoly kíséretében.
Felmászunk a rajtkőre és folyamatosan ússzuk a hosszokat, amíg csak bírjuk. A fiú liheg és kiúszik a medence szélére.
– Elég, nem bírom tovább, miből vagy te?
– Csak szeretek úszni, ennyi az egész, sok időt töltök a vízben.
– Azt látom…
Victor hangja kúszik a fülembe, kiabál és két törölközőt tart a kezében.
– Roxy, Ryan gyertek!
Szóval Ryan a neve. Még nem akarok menni, de látom, hogy a nap épp lenyugodni készül, és azt hiszem, Victor bácsi se repesne az örömtől, ha éjszakára itt maradnék. Szerinte hideg van, nos, szerintem nem, de épp elég időm lesz kiélvezni az estéket.
Elvesszük a törölközőinket és belecsavarjuk magunkat, majd elbúcsúzunk és mindketten hazamegyünk. Remélem, még találkozunk, mosolygok tovább magamban.
Másnap korán kelek, de már látom, hogy ott úszik, csak nézem, és fokozza bennem a vágyódást, mellette akarok lenni. Nem is gondolkozom, fellépek a rajtkőre és egyenesen belevetem magam a vízbe. Ha vele vagyok, elfeledkezem mindenről, ilyen még nem fordult elő.
Ez a két hét gyorsan eltelik, mindennap kora reggeltől késő estig a medencében vagyunk, vagy csak élvezzük egymás társaságát.
Megegyeztünk, hogy reggel még úszunk, mielőtt megnézzük a fesztivált. A folytonos unszolására én is beneveztem a versenyre csakhogy ne nyaggassanak ezzel. Kicsit tovább maradtunk, mint terveztük, de nem baj. Megfogja a kezem és összekulcsolja az ujjainkat így sétálunk a bódék közt. Nem akarom elengedni, soha.
Már elég meleg van és a vízbe is egyre több ember merészkedik be. A fák rügyeznek, a levelek sokasága zöldben játszik, míg a madarak énekükkel, élettel töltik fel az embereket. A cseresznyefák is virágba borultak, és amint kicsit felelevenedik a szél, a rózsaszín szirmok mindenfelé záporoznak. Ryan ott lépdel mögöttem, míg én csak forgok a sziromesőben.
Folytatjuk a sétát, különféle ételek illata csapja meg az orrunkat, arra megyünk, amerre a tömeg visz.
– Nem akarom, hogy elmenj – mondja. – Kérlek, maradj.
– Én se, de csak a tavaszi szünet végégig maradok.
Szívesen ideköltöznék, de apám sose menne ebbe bele.
– Nincs, ami ösztönözzön – állapítja meg.
– De, itt vagy te – mondom – és a nyár sincs messze. Visszajövök.
– Igen, de télen se leszel itt.
– De a szüneteket itt töltöm, Victor bácsi is biztos örül majd.
Egy darabig nem mond semmit, csak hallgat, a gondolataiba mélyed.
– Mit szónál egy fogadáshoz? – lelkesedik fel az ötlettől.
Megállunk a fagyis bódénál vesz két epres jégkrémet – a kedvencem – és elnyalogatjuk menet közben.
– Milyen fogadás?
– Ha nyerek, maradsz, és ha vesztek, nem tudom, mit szeretnél nyereménynek?
Azt mégsem mondhatom, hogy téged, de mielőtt jobban meggondolnám, már ki is mondom.
– Azt, hogy megcsókolj.
Látom a meglepett arckifejezését, és mintha el is pirult volna kicsit. Illetve még valami mást, bizonyosságot, arról, hogy nyerni fog.
– Kezet rá.
– Nem, kisujjat ide. Így már majdnem olyan, mint egy ígéret.
Folytatjuk a felfedezést, de a kisujjunkat továbbra is összekulcsolva hagyjuk. Mindenféle különös kacattal találjuk szembe magunkat, azonban találok egy érdekes bódét ahol karkötőket árunak.
Ryan észrevesz két egyformát, amiken delfin minta van, nem tud ellenállni, megveszi őket. Felcsatolja a kezemre, majd az övére felteszi a másikat. Delfin, enyhe célzás, bár nem mintha nem lenne igaz.
A versenyt a nap lemenő sugaraiban rendezik meg. A cseresznyefák szirmai, a medencében landolnak, de ez a fürdőzőket nem zavarja.
Victor bácsi a színpadra megy és bejelenti, hogy tíz perc múlva kezdődik a nagy esemény, utána pedig a záró est táncmulatsága.
Raynnel hangosan csobbanunk a vízben, majd sok sikert kívánunk a másiknak, bemelegítünk, végül kimászunk és elfoglaljuk a helyünket a rajtkövön. Nem koncentrálok másra csak a vízre, elképzelem, amint bevonja a testem és körülölel, óvón védelmez. Utoljára veszek egy nagy levegőt és a virágok illatát sodorja felém a szél.
Várom, hogy felszabadítsanak a rabságból és amint a puska eldördül, elvágja minden láncom, ugrok, már érzem a vizet, elveszek a mélységében. A testem magától mozog, olyan gyorsan úszok, mint még soha életemben. Érzem, hogy Ryan szorosan mellettem van, ez ösztönöz, eddig nem szerettem a versengést, de mióta itt vagyok sok dologra rávilágított. Szeretek úszni és jól is vagyok benne, én akarok lenni a legjobb. A csúcsig akarok menni, de kezdetnek megnyerem ezt a versenyt.
A kezem hangosan csattan a célban, felnézek és meglátom az eredményt, nyertem, a második Ryan lett. Egymásra nézünk, lihegünk, beleadtunk mindent a győzelemért.
Kimászok, a tömeget pásztázom, mindenki tátott szájjal bámul, míg Victor bácsi diadalittas arccal néz. A többiek most érnek be a célba.
– Tudták, hogy én jól úszom, de rólad nem képzelték, hogy leúszod az Browden iskola sztárját.
– Várjunk csak, te abba az iskolába jársz? De hiszen az úszóiskola!
– Igen, de ilyenkor jobb szeretek a szabad ég alatt úszni, a suliban csak beltéri medencék vannak. Ne haragudj, hogy nem mondtam el, de Victortól sokat hallottam rólad, de álmomban se gondoltam, hogy ennyire jó vagy. Neked úsznod kellene, mindig. A szemei csillognak, reménykedőek. Ez az elevenembe talált.
Őszintének tűnik és megértem az indokait, de dühít, hogy ezt elhallgatta. Kézen fog és ott hagyjuk a tömeget a díjátadó után. A kert végébe megyünk és leülünk egy régi fapadra, itt senki nem zavarhat minket.
– Ez a tavasz számomra többet hozott, mint a jó időt, mert itt vagy te. Nem gondoltam, hogy így fogok érezni. Sajnálom, hogy nem mondtam el egyből az igazat.
Nem felelek. A kezével a fülem mögé tűri vizes hajam, majd lassan közelebb hajol.
– A nyereményed azért még remélem, akarod.
Bólintok, de másra nem is marad időm. Az ajkát az ajkamon érzem és már egy csókban forr össze minden. Azt akarja, hogy maradjak, én is ezt akarom.
Szétválunk, de a homlokunk összeér továbbra is. Vágyunk egymásra. Hanyatt fekszem a padon és az eget kémlelem, mintha onnan ki tudnám olvasni a helyes döntést. Apa ellenezné, hogy maradjak.
– Beszélhetek apámmal, ő az igazgató, a mai eredményed után hülye lenne, ha nem venne fel – mosolyog, próbál meggyőzni.
Nem válaszolok semmit, az eget kémlelem továbbra is. Ryan is hanyatt fekszik, simogatja az arcom és játszik szőke tincseimmel.
Hirtelen felkelek és szaladni kezdek, a medence szélénél vagyok, megtorpanok. Mint mindig a vízben kell megkeresnem a választ. Beleugrok, úszom, Ryan mellettem van. Lemerülök az aljára és csak lebegek. Utánam jön, a kezét nyújtja, hezitálok, látja rajtam, de a mosolya kiszélesedik, és minden kétséget kizár a szívemből.
Felérünk és kapkodjuk a levegőt. A vásárból ide hallatszik valami zene. Felveszem a ritmust, és együtt ringatózunk a ritmusára.
Szorosan átölelem a nyakánál, elseprem az útból a haját és hosszasan megcsókolom. A mosoly az arcára fagy, nem tudja értelmezni a történteket, azt hiszi búcsúzom.
– Maradok, úgy érzem, együtt minden sikerülhet. Majd Victor segít meggyőzni apámat.
– Komolyan mondod? – A szemei olyanok, mint akinek épp most mondták meg, hogy nyert a lottón.
– Igen, de nincs több titok.
A mosolya újabb nagyságba emelkedik. Újra táncra perdülünk, de ez más, ez a minden, a tavasz az élet a vidámság a víz és mi ketten együtt. Ez a tavasz meghozta számomra a szerelmet és a szabadságot.
Hiába még így is, a világhoz képest csak cseppek vagyunk a hatalmas tengerben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése