- Szeptemberi könyvajánló -
Avagy:
Amikor a film jobb, mint a könyv
Igen,
komolyan. Nehéz erről a könyvről írni, mert ambivalens érzéseim vannak.
Elsőként egy listán találkoztam ezzel a címmel, ahol kiemelkedően jó filmeket
ajánlottak. Meghallottam, hogy a Mátrix szülőatyái (vagy anyái?) alkották, és
egyből elment tőle a kedvem, mert nem szeretem a Mátrixot. De aztán valamiért
mégiscsak megszereztem, és megnéztem a filmet. Körülbelül ötödik nekifutásra
sikerült egyébként végignézni. Annyira komplex, sokszínű és sok szálon futó,
hogy mint egy megkattant macska, úgy kergettem a szálakat, és csak nagyon
sokára sikerült elkapnom őket. De aztán egyszer csak ráéreztem. És onnantól
kezdve nem volt megállás. Rájöttem a dolgok összefüggéseire, összeállt a kép,
és már szemgolyóval a monitorra tapadva ittam be minden egyes képkockát. Amikor
vége lett, megnéztem még egyszer. És még egyszer, és még egyszer. És mind a mai
napig, ha unatkozom, vagy rossz kedvem van, csak megnyitom a Felhőatlaszt,
beletekerek néhány kedves részbe, és feltöltődöm energiával.
A
könyvet Natalie Portman adta Andy Wachowski kezébe – ezt egy internetes
kritikában olvastam, és teljesen meglepődtem, hogy ez a film egy könyv alapján
készült. Rákerestem, megtaláltam. Nem volt kérdés, hogy el fogom olvasni, hát
kivettem a könyvtárból, és belevágtam a cirka 570 oldalas mesterműbe.
A
történet hat cselekményszálon fut, időrendi sorrendben. Konkrétan hat önálló
regényről van szó, melyeket ilyen formán kevert össze a szerző:
1 2 3 4 5 6 5 4 3 2 1
1.
Adam Ewing Csendes-óceáni naplója (1850):
Egy fiatal angol ügyvéd hazafelé tart egy hajón, ahol megismerkedik egy szökött
néger rabszolgával. Adam súlyos betegséggel küzd, egyetlen segítsége az orvosa,
ám kiderül, hogy ő az egyetlen ellensége is. A rabszolga azonban mellette áll.
2.
Levelek a kastélyból (1931): Robert
Frobisher ifjú zeneszerző egy nagynevű komponistához szegődik, miközben nagy
életművén, a Felhőatlasz Szextetten dolgozik. Kicsapongó, biszexuális
beállítottságának köszönhetően zűrös ügyekbe keveredik, melyekről levelek
formájában számol be barátjának (vagy szerelmének), Rufus Sixmith-nek. A
kastélyban megtalálja Adam Ewing naplóját, amit nagy lelkesedéssel olvas.
3.
Fél életek – Az első Luisa Rey rejtély
(1975): A talpraesett, huszonöt éves újságírónő egy véletlen folyamán
találkozik az idős Rufus Sixmith-szel, aki néhány titkos iratot, és Robert
leveleit bízza rá. Az idős ember egy atomerőmű veszélyes kísérleteit igyekszik
lebuktatni, ám ezt nem mindenki nézi jó szemmel.
4.
Timothy Cavendish rettenetes
megpróbáltatásai (2012): Öregember nem vénember, még ereje teljében lévő,
humorban sziporkázó zseni, aki rossz író könyvét adta ki, az író ugyanis nem
bírja a kritikát, és kilöki a kritikust egy felhőkarcoló tetejéről. Timothy
nyakába rettenetes adóság szakad, és az egyetlen hely, ahová elbújhat, az
Aurora ház, melyről kiderül, hogy nem hotel, sőt nem is öregek otthona. Az idős
emberek hozzátartozói egy vagyont fizetnek azért, hogy öregeiket bezárva
tartsák az idők végezetéig. Timbo egyetlen olvasmánya a Fél életek, amit majd
szeretne kiadni, ha végre kiszabadul.
5.
Sonmi 451. Oriszon tanúsága (2144): Szong
Papa étkezdéjében furcsa felszolgálók dolgoznak: csinosak, kedvesek és mindig a
vendég igényeit tartják szem előtt. A nap 24 órájából 19-et végigdolgoznak, a
maradék 5-ben úgy alszanak, mint a tej. Ha ezt 12 éven át panasz nélkül
végigrobotolják, felszabadulnak, és Hawaii-ra költözhetnek, a Gyönyörhévbe,
ahol életük hátra lévő részében semmit nem kell csinálniuk. Ezek a lányok nem
igazi emberek, fabrikánsoknak nevezik őket, vagyis klónterméknek. Sonmi azonban
öntudatára ébred, és meg akar szökni. Felemelkedését egy régi film provokálja
elő: Timothy Cavendish rettenetes megpróbáltatásai.
6.
A Loccsogó-gázlónál, meg ami utána jött
(106 téllel a bukás után): A világ két részre szakadt: vannak a jövő rendkívül
fejlett civilizációi, és vannak népek, akik visszafejlődtek késő őskori/kora ókori
szintre. Meronima az előbbihez, míg Zakri az utóbbihoz tartozik. Az idős
asszony tanulni érkezik a Völgybe, majd megkéri a fiút, hogy kísérje fel Mauna
Szolhoz, amitől a völgylakók rettegnek. Zakrit ördögi látomások gyötrik, amin
nem segít az sem, hogy a konák, vagyis kannibálok vadásznak a népére. Sonmit
istennőként tiszteli, míg Meronima pontosan tudja, hogy Sonmi ki volt.
A
hat történet mindegyike valamilyen formán összekapcsolódik egymással, ezt
szimbolizálja a hullócsillag alakú anyajegy, amelyet minden főszereplő visel.
Ezt egyfajta reinkarnációként is fel lehet fogni, avagy képes-e az ember
tanulni elődei hibáiból, és elköveti-e még egyszer ugyanazt, ha ugyanabba a
helyzetbe csöppen? Igazán ravasz kérdés, és teljesen jogos is, főleg ha az a
hat ember még kommunikálni is tud egymással. Bár nem közvetlenül, de Adamtól
kezdve mindenkihez eljutott az üzenet, ami Szonmi fejében tudatosul és Zakri
életében valósul meg. Valahogy aztán mégis visszajut a többiekhez is, és
mindenki felemelkedik a maga módján. Valamennyi főszereplő szabadsága
korlátozott volt, és azért küzd, hogy visszanyerje.
A
lényeget Adam fogalmazza meg a legvégén:
„Leköpnek, rád lőnek,
meglincselnek, megbékítenek kitüntetésekkel, elkergetnek a telepesek! Keresztre
feszítenek! Naiv, álmodozó Adam. Aki hadakozna az emberi természet sokfejű
hidrájával, a fájdalom valóságos világával fizet, és vele együtt fizet a
családja is! És utolsó leheleteddel érted majd meg, hogy az életed nem ért
többet a határtalan óceán egyetlen cseppjénél!
Ámde mi az óceán, ha
nem cseppek sokasága?”
Nem
egyszerű, és kifejezetten rágós olvasmány. Rendesen megküzdöttem vele, sőt
bevallom, az utolsó 100 oldalon már csak úgy átfutottam. Csalódást okozott
nekem ez a könyv, mert rengeteg holttér van benne, amikor az égvilágon semmi
sem történik, ráadásul rengeteg idegen szót használ, ami csak még inkább
megnehezíti az olvasást. Én értem, hogy az író szeretett volna szárnyalni a
hatalmas tudásával, de nekünk, egyszerű halandóknak ez emészthetetlen. Ráadásul
Zakri fejezete valami hihetetlenül archaikus nyelvezettel lett leírva, ami még
nem lenne baj, ha valóban régies lenne, mert az a vérünkben van, és tudjuk
értelmezni, de ez valami megerőszakolt, kicsavart halandzsa nyelv, amitől
keresztbe állt a szemem. Viszont Adam naplójánál ugyanez nem zavart, ott ízes,
régies nyelvezetet olvashattam, ami kifejezetten gyönyörködtetett. Nála inkább
az volt a gond, hogy az első 30 oldalon nem történt semmi.
570
oldalas a könyv, de akár 300 is lehetett volna, mert túl sok volt benne a
vontatott rész. Valószínűleg azért untam ennyire, mert már láttam a filmet,
tehát ha ti el akarjátok olvasni, semmiképp ne nézzétek meg a filmet előtte!
Hatalmas élmény is lehetett volna, de így sajnos nem volt az. A kötelező
olvasmányaimat juttatta eszembe, amik tele voltak mélyen szántó gondolatokkal
és rengeteg információval, aminek semmi köze a történethez, mégis ezeket
tartották a legnagyobb műalkotásoknak. Valóban egyedülálló regény, de számomra
nagyon kevés része volt igazán élvezetes.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése