Sokáig én, őt nem szerettem.
Kiabálta kifelé hangosan!
A szívemben rejlő titkokat.
Összeszorítottam számat,
És lehajtottam fejemet.
Mit e manócska óbégat,
Ne hallják meg az emberek.
Féltem attól milyennek látnak,
Hátat fordítottam a nagyvilágnak.
Nem akartam hinni a Manónak,
Hogy a világban jók is lakoznak.
De nem adta fel, csak ordított.
Ezernyi butasággal bódított.
Mondjam ki azt, amit érzek,
Az emberektől nem kell féljek.
Higgyem el, értékes vagyok.
Az értékek, bennem is nagyok.
Elhinni ezt nehezemre esett,
Sötétség borította a lelkemet.
Sírtam, mikor senki nem látott,
S elátkoztam az egész világot.
Elfeledtem a legfontosabbat,
Bízni önnönmagamban.
Ilyenkor ismét őt hallottam,
Kiabált kifelé hangosan!
Ám, most történt valami csoda.
A manót más is meghallotta.
Anyukám lépett oda hozzám,
Megsimította könnyes orcám.
Átölelt, és csak annyit mondott
Manócskám felejts el minden gondot.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése