Patkány: Az angyalok égnek

"Amikor megszűnt forogni a Föld"

– Te szereted a reggae-t? – Narancs egy almafán ücsörög, blantot teker. A szárnyai mögötte lógnak, a nyárvégi szellő gyengéden piszkálgatja rajtuk a tollakat, melyek mindegyikén egy-egy arc körvonala látszik. Némelyik nevet, némelyik sír, de Narancs sajátja nem tükröz mást, csak valami flegma fásultságot.

Alborosie szól a háttérben.

– Mindig is szerettem – válaszolok, miközben egy kis rumot löttyintek a Chevy motorháztetején árválkodó stampliba. – Kérsz? – Mutatom fel az üveget.

Narancs nemet int.

– Inkább adj a haverodnak – mondja.

A Camaro hátsó ülésére pislantok. Baka még mindig alszik, légiósruhája gyűrött, a fehér kepije[1] az arcán pihen. Szarkész a srác.

– Le fog maradni a buliról – hallom Loki hangját. A csajszi a fűben fekszik, vonásait nem látni a kapucnija árnyékától. Nem értem, miért takargatja magát ennyire. Mind tudjuk, hogy a rongyok és az árnyak ugyanolyan szörnyet rejtenek, mint innen bárki.

– Ha ti ezt bulinak fogjátok fel – mormogja a játékmaci Szellő ölében. Az almafa alatt ücsörgő lány gyermeki arcából hideg tekintet mered rám, aztán a városra vándorol.

Idegesen megkopogtatom a karmaimmal a Camarot. A sűrű, fehér szőr felmered a karomon. Még a hozzám hasonló rémlények sem gondolhatják igazán „bulinak” az ilyesmit. A kézfejembe harapok, a hegyes agyarak könnyedén lyukasztják át a bőrt. Én is a várost bámulom, az égbe szökő panelházakat. Szinte érzem a kipufogóbűzt, hallom a sürgő-forgó emberek zsivalyát.

Valaki a vállamra teszi a kezét. Csillag az, az ajkait összefogó varrat damilja megfeszül. Az érintése azt mondja, aggódik.

– Nem lesz semmi baj. – A hajába borzolok, de láthatóan nem nyugtattam meg.

Narancs leugrik az almafáról, kis híján Szellőre. Gandzsaszagot hoz magával, ahogy a füstölgő blanttal a kezében kinyitja az ajtót, és az első ülést előrehajtva megrázza Baka lábát.

– Ébredj, katona!

Baka nyöszörögve előmászik, megtámaszkodik a vállamon, azután felhajtja a rumomat.

– Szerintem okádni fogok – nyögi. – Mikor kezdődik?

– Nemsokára – válaszolja csöndesen Szellő macija.

– Jah. – Loki megragadja a lány karját, és elvonszolja a Chevy-ig. Mindketten felülnek mögém a motorháztetőre.

Csend van, csak Alborosie énekel nagy raszta igazságokról.

– Visszaszámoljunk? – Baka bizonytalanul felnevet.

A légvédelmi szirénák hangja válaszol a kérdésére. Az első töltet feltűnik az égen, azután még egy. Olyanok, mint egy maréknyi eltévedt hullócsillag. Magam mögé akarom húzni Csillagot, de eltolja a kezem. Moraj és fény tölti meg a koponyámat, kezek keresik a kezeimet, ujjak fonódnak egybe, ahogy a forró vihar az arcomba csap. Vakon, vicsorogva állom.

Azután csönd. Nem hallom a zenét, nem érzem az ujjakat az ujjaim között. Üvölteni szeretnék, a kezeim ökölbe szorulnak.

Nem lehet.

Egy tenyér csattan az arcomon.

– Ne szoríts már ennyire! – Vág a csendbe Loki hangja. – Vége.

A látásom lassanként kitisztul. A város eltűnt, ahogy az almafa is. A fű felégett, a levegőben hamu szitál.

De mi maradtunk.

Mindenki a tájat nézi, tekintetükben komor kifejezés ül.

Akaratlan nevetés szalad fel a torkomon. Minden aggodalom, a vakság, a süketség vele száll a pusztába. Loki és Narancs hülyén merednek rám, Csillag a fejét csóválja, Szellő macija valamit morgolódik, Baka pedig inkább felhajt még egy felest.

Nem érdekel, csak vihogok, csorgó könnyekkel, mialatt Alborosie énekel.

Reggae Music still a ram the dancehall

Rub a dub music still a rock the dancehall

---

[1] Kepi: sildes katonai sapka.